Fuzáriumszemlén jártunk

Agro Napló
Esős napot választott a Magyar Kukorica Klub csapata a 2018. évi mesterséges fertőzési eredmények bemutatására. A szántóföldi kísrletben szemlére előkészített csöveket ugyan nem láthatták, de Mesterházy professzor elővigyázatosságának köszönhetően "nem veszett semmi"!

Két nappal előbb a ragyogó napsütéstől még árnyékolni kellett a mintákat, hogy a betegségtünetek kontrasztjait ne a fénykontrasztok fedjék el. A fáradságos munkának eredményeként egy nagyon informatív és látványos bemutatóban volt része az érdeklődőknek.

A képeken látottak és a nemrég Bukarestben tartott Fuzárium konferencia tapasztalatai (amiről szintén hallottunk az előadásban) élénk beszélgetést váltottak ki. Különösen érdekes volt a NÉBIH szakembereinek közelítése a témához, akik felismerték benne a fajtaelismerés feladait. Arra a következtetésre jutottak, hogy a betegség által okozott károk egyik leghatékonyabb megelőzésének módja lehet, ha a hibás tulajdonságot időben felismerik és a fogékony hibrideket kizárják az elismerési folyamatból. Ezzel megelőzhetik a hibás termék-előállításból eredő gazdasági károkat, de a nemesítők számára is költségmegtakarítás, ha megfelelő módszert alkalmazva a veszélyes növénybetegségekre is eredményesen folyik a szelekció. "Korlátok között ugyan, de a fajtaelismerés máris tartalmaz olyan elemeket, amelyek segítik a minőségi, köztük a rezisztenciával kapcsolatos előnyöket felmutató hibridek elismerését" – jegyezte meg a NÉBIH jelenlévő, a kukorica fajtakísérletekért felelős munkatársa. Mesterházy professzor kitért arra is, hogy például a régóta tesztelt szegedi nemesítési anyagokban is fellehetők kórtani szempontból jó tulajdonságokkal rendelkező hibridek. Igaz, hogy a területegységre jutó termés szempontjából elmaradnak az élvonaltól, de nem is a hektáronként kilóban mért hozamot, hanem pléldául a sertés húsban vagy szaporulatban mért előállítható végterméket kellne számításba venni. Az eredmények egyébként azt is mutatják, hogy a teljesítmény és a betegség-ellenállóság nem egymást kizáró tulajdonságok, tehát lehet mindkettőre egyszerre nemesíteni. A kórokozók jelenlétének vizuális módszerrel történő megállapításáról megjegyezte, hogy nem minden kórokozó esetében kellően szoros az összefüggés a látott fertőzés, és a toxinvizsgálati eredmények között. Ezért fel kell vállalni a gombák és hibridek toxintermelő képességének vizsgálati költségeit is.

A Bonafarm jelen lévő, a növényvédelem irányításáért felelős munkatársa hozzászólásában is kitért a betegség ellenállóság fontosságára. Őket a kísérleti programban való részvételre az ösztönzte, hogy belátták, a betegségek ellen eredményesen védekezni csak megfelelő alap-rezisztenciával rendelkező állományokban lehet. Ma még nem tart ott sem a technika, sem a kórokozókkal és vektorakkal kapcsolatos tudás, hogy arra biztosan lehetne alapozni a kémiai védelmet. Azért küldik előzetes vizsgálatra a termesztésbe vonásra szánt hibrideket, hogy meggyőződjenek, kellően egészséges takarmányt tudnak majd előállítani a megtermelt terményből.

(A szerkesztő megjegyzése: A fertőzések mesterségesen történtek, külön erre a célra kifejlesztett fertőző gombatenyészetekkel. A képek talán riasztóak tűnnek, és nem is feltétlenül fordulnak elő ilyen mértékben minden esetben a termőtáblán. Tudnunk kell azonban, hogy az élő természet változékonysága és környeztének változatossága felülmúlhatja a mi teljesítményünket és fantáziánkat, ezért amit mi elérünk, az nem a lehetetlen, hanem csupán a valóság egy töredéke.)

Forrás: magyarkukoricaklub.hu
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Csend van a búzapiacon

Csend van a búzapiacon

Az elmúlt időszakban a hazai malmok keresték a búzát, de ez lefutott, most csend van a piacon – nyilatkozta a Világgazdaságnak Petőházi Tamás, a Gabon...

Közepes minőségű termésre számítanak

Közepes minőségű termésre számítanak

Közepes minőségű lehet az idei termés a szántóföldi növényeknél – vélekednek a  Concordia Közraktár Zrt-nél: a repce gyengébb lett a tavalyinál, árpáb...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!