Fontos határidő a biztosítási díjtámogatást igénylőknek

Agro Napló
Az MVH figyelmezteti a biztosított termelőket, hogy a biztosító, illetve az integrátor (aki több mezőgazdasági termelőt képviselve kötött támogatott mezőgazdasági biztosítási szerződést) csak abban az esetben állítja ki a díjfizetésről szóló igazolást, amennyiben a biztosítási díj megfizetésére tárgyév november 15-e előtt sor kerül.

Ezért javasoljuk, hogy a biztosítási díj teljes összegének megfizetéséről mihamarabb gondoskodjanak, ne hagyják az utolsó napokra a biztosítási díj kiegyenlítését. A díjhátralékos biztosítási szerződések ugyanis nem jogosultak a támogatásra!

Az egyéni mezőgazdasági biztosítási szerződések után támogatás csak abban az esetben vehető igénybe, amennyiben a szerződő fél a biztosítási díjat teljes körűen megfizeti a biztosító részére, amelyről a biztosító tárgyév november 15-éig - ügyfélkapun keresztül, elektronikus úton az MVH honlapján elérhető elektronikus űrlapkitöltő szolgáltatás segítségével hozzáférhető felületen - díjfizetésről szóló igazolást állít ki.

Ún. integrátori szerződések esetében, ahol a szerződő fél nem a mezőgazdasági termelő, a biztosított díjfizetéséről szóló igazolást a szerződő fél állítja ki.

Összefoglalva tehát a biztosított termelőknek a díj befizetésének igazolásával kapcsolatos teendője nincs.

Felhívjuk az integrátorok figyelmét, hogy a részükre küldött tájékoztató levélben foglaltak értelmében díjfizetésről szóló igazolás elektronikus úton történő kiállítására csak abban az esetben van lehetőségük, amennyiben rendelkezik ügyfélkapus azonosítóval, vagy meghatalmazottjuk rendelkezik érvényes meghatalmazással.

Az igazolás feltöltésére nyitva álló időszak 2016. november 7 - 15.

A vonatkozó pályázati felhívás (VP3-17.1.1-16) megtalálható a Széchenyi 2020 honlapján. Tájékoztatás az ugyfelszolgalat@mvh.gov.hu e-mail címen vagy személyesen, illetve telefonon az MVH ügyfélszolgálatán kérhető.

Forrás: MVH

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Véghajrá az agrárbiztosításoknál

Véghajrá az agrárbiztosításoknál

Idén várhatóan több mint 10 milliárd forintért kötnek támogatott mezőgazdasági biztosítást a gazdálkodók, amely után 2019-ben mintegy 5 milliárd forin...

Megszülettek az első LEADER döntések

Megszülettek az első LEADER döntések

Több mint 350 kérelem támogatásáról született döntés első körben a LEADER Program helyi fejlesztéseket támogató pályázatai esetében – adta hírül a sza...

Módosult az erdősítési pályázat

Módosult az erdősítési pályázat

2019. március 21-én a Széchenyi2020 honlapon megjelent tájékoztatás szerint változott a VP5- 8.1.1-16. kódszámú „Erdősítés támogatása” elnevezésű felh...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!