Folytatódott az élelmiszerexport visszaesése

Agro Napló
Júniusban egymilliárd euró felett volt az exporttöbblet – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből. Az élelmiszerek kivitele azonban már 4. hónapja csökken éves összehasonlításban.

Az élelmiszerek exportja negyedik hónapja csökkent éves összehasonlításban, a májusi 8,6 százalékos zuhanás után júniusban 1,0 százalékos volt a csökkenés - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) külkereskedelmi forgalomról szóló pénteki jelentéséből. Az élelmiszerek, italok, dohánytermékek exportvolumene 2,5 százalékkal csökkent, az importé 3,8 százalékkal bővült.

A gabona és gabonakészítmények exportja harmadával esett vissza, importja több mint tizedével nőtt. A kivitelben a búza és a nem vetési célú kukorica forgalomcsökkenése, a behozatalban a kenyér és más pékáru forgalomnövekedése dominált.

A hús és húskészítmények exportja és importja egyaránt az élelmezési célú baromfi forgalomváltozása miatt emelkedett a KSH szerint. Az ital és dohány exportja közel harmadával, importja kismértékben nőtt. A növekedés importban a feldolgozatlan dohány, a malátából készült sör és az ásványvíz, exportban az ásványvíz, valamint a cigaretta és a szivar forgalmában bekövetkezett változásnak tulajdonítható.

A teljes külkereskedelmi termékforgalom azért ennél kedvezőbben alakult. Júniusban az export euróban számolt értéke 9,1 százalékkal az importé 8,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a külkereskedelmi áruforgalom többlete 1,024 milliárd euró volt, 165 millió euróval több a tavaly júniusinál - jelentette második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).  Ez az augusztus 9-én kiadott első becslésben 47 millió euróval magasabb 1,071 millió euró júniusi mérlegtöbbletet jelentett a KSH. Forintban számolva a cserearány 1,1 százalékos romlása miatt már kevésbé szép a kép: a külkereskedelmi termékforgalom importban 5,8, exportban 4,6 százalékkal nőtt az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A forint árfolyama az euróhoz viszonyítva 4,7, a dollárral szemben 0,7 százalékkal leértékelődött.

Az első fél évben az export volumene 4,8 százalékkal, az import 6,2 százalékkal nőtt tavalyi év azonos időszakához viszonyítva, az exporttöbblet 398 millió euróval csökkent, és 4,220 milliárd eurót tett ki.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!