2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Fókuszban Tolna megye – 2. rész: gazdaság, beruházás, turizmus

Agro Napló
A KSH online kiadványt jelentetett meg Fókuszban a megyék címmel, melynek segítségével a főváros, valamint a 19 megye társadalmi-gazdasági helyzetének alakulásáról tájékozódhatnak az érdeklődők. Az Agro Napló ebből a kiadványból szemezget 20 héten keresztül. A negyvenhetedik rész fókuszában Tolna megye gazdasági helyzete és turizmusa áll.

Gazdasági szervezetek

  • A megyei székhelyű gazdasági szervezetek száma – egy év alatti 0,1%-os bővülés mellett – 2016. június végén 38 400 volt. A szervezetek több mint kilenctizedét adó vállalkozások körében hasonló mértékű növekedés következett be. Ezen belül az egyötödüket kitevő társas vállalkozók száma (7100) 3,9%-kal csökkent, a négyötödüket adó önálló vállalkozóké (27 900) 1,2%-kal emelkedett.
  • A társas vállalkozások mintegy kétharmadát (4650) korlátolt felelősségű, háromtizedét (2135) betéti társaságként jegyezték be, a szövetkezetek száma 164 volt. A szövetkezetek kivételével mindegyik gazdálkodási formában kevesebb vállalkozást tartottak nyilván, mint egy évvel korábban.
  • A 27 900 önálló vállalkozó 35%-a szerepelt a vállalkozói nyilvántartásban (9800). Az önálló vállalkozók 45%-a mellékfoglalkozású volt, a főfoglalkozásúak 32%-ot, a nyugdíj mellett tevékenykedők 23%-ot képviseltek.

Beruházás

  • A megfigyelt Tolna megyei székhelyű szervezetek 2016. I. félévben – előzetes adatok szerint – 22,3 milliárd forintot fordítottak új beruházásokra, összehasonlító árakon számítva 16%-kal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában.
  • A legjelentősebb beruházó ág az építőipar volt, ahol az egy évvel korábbinak kétszeresét fordították fejlesztésre, így a megyei teljesítményérték 22%-a kötődött hozzá. Számottevő még az energiaszektor és a feldolgozóipar 19-19%-os részaránya, valamint a mezőgazdaság 11%-os hányada. Az energia ágazatban 33%-kal visszaesett, a feldolgozóiparban 18, a mezőgazdaságban 5,9%-kal nőtt a beruházások volumene.
  • A félév során beruházásra felhasznált összeg 43%-át építésre, 54%-át gépek, berendezések és járművek beszerzésére fordították. Ez utóbbiak nagyobbik hányada (54%-a) importból származott, 46%-a hazai gyártású volt.

Turizmus

  • A megye kereskedelmi szálláshelyein az idei első hat hónapban csökkent a vendégforgalom: a vendégek száma 6,3, a vendégéjszakáké 18%-kal maradt el a 2015. azonos időszakitól.
  • A vendégszám kilenctizedét adó belföldi vendégek száma 7,2, a hozzájuk kötődő éjszakáké 20%-kal csökkent. A külföldivendég-szám ugyanakkor (2,2%-kal) mérsékelten bővült, bár vendégéjszakáik száma közel egytizedével elmaradt az egy évvel korábbitól. Külföldi vendég legnagyobb arányban Németországból (26%) és Oroszországból (14%) érkezett.
  • A kereskedelmi szálláshelyeken mintegy 1023 millió forint bruttó bevételt realizáltak, amelynek 42%-a, 430 millió forint származott szállásdíjból, másik csaknem 42%-a, 428 millió forint pedig vendéglátásból. Az összbevétel 6,0%-kal nőtt, ezen belül a szállásdíjé 2,8%-kal csökkent, a vendéglátásé pedig 19%-kal emelkedett.
  • A SZÉP-kártyát elfogadó kereskedelmi szálláshelyek ebből származó 79 millió forintos bruttó bevétele 2,8%-kal elmaradt a 2015. I. félévitől. Az összeg a belföldi bruttó szállásdíj-bevétel egynegyedét tette ki.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Új ásványvízgyár épül Soltvadkerten

Új ásványvízgyár épül Soltvadkerten

Mintegy 400 millió forint európai uniós támogatásból két csarnokkal és új, innovatív eszközökkel bővíti ásványvízgyártó kapacitását a soltvadkerti Pho...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!