Fiatalok, felkészültek és nehézgépekkel foglalkoznak

Agro Napló
Az EuroSkills után is marad a gépészetnél Magyarország legjobb nehézgép-szerelője

Véget ért a szakmák olimpiája, a EuroSkills, amit 2018. szeptember végén rendeztek meg Budapesten. A 31 fős magyar csapat tagja volt az AXIÁL Kft. szervizszerelője, Szerletics Máté és kollégája, Karagity István szervizmérnök, aki szakértőként támogatta a versenyzőt. Magyarország legjobb nehézgép-szerelője és felkészítője volt az Agro Napló interjúalanya.

A fiatal szakemberek Budapesten megrendezett Európa-bajnokságán, az EuroSkills 2018 versenyen három napon át kellett megoldást találni speciális műhelykörülmények között a modern erőgépeken előre preparált 3 különböző hibára. A versenyt a svájci Simon Rüedi nyerte, második az osztrák Manuel Fahrnecker, a harmadik pedig a holland Dinand Hekman lett. Máté a 9. helyet szerezte meg.

Hogy éreztétek magatokat a versenyen és a felkészülés alatt?

Szerletics Máté: Igazából nem volt bennem akkora feszültség, csak egy kis izgalom. A három nap alatt nagyrészt nyugodt tudtam maradni, a verseny utolsó napján viszont már érezhetően felszabadultabb voltam. A felkészülés alatt is napi kapcsolatban voltunk Baján, mert István szervizmérnökként az irodában és országosan segíti a szervizszerelők munkavégzését, én pedig műhelyes vagyok.

Karagity István: A felkészülésről fontos elmondani, hogy a versenyszám főszponzora a KITE, mi pedig az Axiáltól érkeztünk. Nagyon jó példája ez egy olyan együttműködésnek, ami megmutatja, hogy a piac két nagy szereplője között is lehet összefogás. Nagyon jól tudtunk együtt dolgozni. Ugyanis miután kiderült, hogy melyik géptípusok javítása lesz feladat a versenyen, egyértelmű volt, hogy a KITE bázisán érdemes többet dolgoznunk.

Hogyan kerültetek kapcsolatba az agráriummal?

SZM: - Az egész gyerekkoromban indult, édesapám révén. Ő mezőgazdasági gépekkel dolgozott, ezáltal szerettem meg én is a szerelést. Aztán az iskolai szünetekben nyáron az Axiálhoz mentem dolgozni, ami nagyon megtetszett, ezért ott is maradtam.

KI: A kötődésem nekem nem gyerekkori, de hasonló: én is nyári munkán voltam az Axiálnál Baján. Középiskola után aztán a Szent István Egyetem gépészmérnöki karán szereztem mechatronikai és fejlesztőmérnök végzettséget. 2014 óta dolgozom Baján.

Mi a legjobb a mindennapi munkátokban?

KI: Az a feladatom, hogy embereknek segítsek, legyen az akár egy ügyfél, vagy a saját munkatársam. Nagyon változatos, ráadásul sok helyre, külföldi oktatásokra és kiállításokra is eljuthatok.

SZM: Nagyon szeretek szerelni. Tetszik, hogy miután behoznak egy elromlott gépet, megjavítjuk, és aztán látjuk, hogy újra működik: ez elégedettséggel tölt el.

Azt látni rajtatok, hogy szeretitek, amit csináltok - de mit tapasztaltok a nálatok fiatalabbakkal? Érezni már a Mezőgépészek és a Legyél te is mezőgépész kezdeményezések eredményeit?

KI: Úgy látom, hogy a fiatalok közül egy szűkebb réteg nagyon érdeklődő, velük meg lehet szerettetni a szakmát egy ilyen rendezvénnyel, kiállítással, vagy egy iskolai versennyel is. Nálunk is minden évben megfordulnak fiatal, szerelőnek tanuló technikusok, egy bizonyos részük pedig szerencsére marad is. A többieknél viszont sok az elterelő tényező; a tévé, az okostelefon.

SZM: - Nálunk is vannak gyakorlaton, de sajnos viszonylag kevesen érdeklődnek igazán. Amit látunk, hogy a kiállításon és a versenyen elég sokan odajöttek, nézelődtek, kérdeztek tőlünk. Szóval a figyelemfelkeltés megtörtént, a jövőben pedig bízunk.

Bővebb információ:

Jól szerepelt a budapesti EuroSkills versenyen a magyar nehézgépszerelő

Tapasztalatok a EuroSkills versenyről

A verseny célja az, hogy a mezőgazdasági gépész szakterületeket (gépszerelő, gépészmérnök, tervező érnök, üzemeltető mérnök, gépkezelő) népszerűsítse a fiatalok körében, és ezzel közvetetten hozzájáruljon a hazai mezőgazdasági termelés versenyképességének megőrzéséhez és további növeléséhez, a megfelelő szakemberállomány hosszú távú biztosításával - hívta fel a figyelmet közleményében a KITE Magyarország Zrt., a Magyarország legnagyobb mezőgazdasági integrátora, a John Deere termékek hivatalos hazai importőre - és a rendezvény kiemelt támogatója. A cég egyebek között a verseny támogatásával szeretne tenni a mezőgazdasági gépész szakmákban érzékelhető, ám hatásában az egész mezőgazdaság működését befolyásoló szakemberhiány ellen.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Sikeresen zárult az idei AGROmashEXPO

Sikeresen zárult az idei AGROmashEXPO

Sikeresen zárult a hétvégén az idei 38. AGROmashEXPO Nemzetközi Mezőgazdasági és Mezőgép Kiállítás, valamint a 10. AgrárgépShow Mezőgazdasági Eszköz-...

Sikerszakma lett az agrárgépészet

Sikerszakma lett az agrárgépészet

Öt év alatt 70 százalékkal nőtt az agrárgépész szakmát választó diákok száma. A legtöbben a versenyképes jövedelem, a csúcstechnológiás gépek és a ter...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!