Fenntartható erdőgazdálkodás, fenntartható megélhetés

Agro Napló
Az erdő gazdasági, védelmi és közjóléti funkciója közötti helyes arány kialakításáról szólt az elmúlt két évtized, amelyben jelentős feladat hárult az erdészeti ágazat szereplői mellett a természetvédelem és a társadalom képviselőire is – fogalmazott Kardeván Endre az Országos Erdészeti Egyesület Tatán megrendezett 144. vándorgyűlésén.

A Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára a vándorgyűlést köszöntő beszédében küzdelmes folyamatnak nevezte a mára kialakult konszolidált helyzetet, amelyhez véleménye szerint valamennyi érdekelt fél hozzátette a maga munkáját.

Az erdőgazdálkodók igyekeztek a korábbi gazdálkodási lehetőségeik közül minél többet megőrizni, a környezet- és természetvédelem hivatalos és civil szereplői megpróbálták a nemzetközi szinten is elfogadott védelmi célokat hazánkban mind magasabb szinten érvényesíteni, de a társadalom különböző szereplői is egyre növekvő közjóléti igénnyel fordultak és fordulnak az erdők felé.

Ennek a folyamatnak az eredménye, hogy az erdőgazdálkodók ma már egyre nagyobb mértékben alkalmazzák a természetkímélő erdőgazdálkodási módszereket, szélesítik közjóléti tevékenységüket. Ehhez nagyban hozzájárult a magas színvonalú erdészeti közigazgatás, valamint az állami erdészeti társaságok példamutatása.

Ahhoz, hogy ez a fejlődés tovább folytatódjon, az erdészeti ágazat, a természetvédelem és a társadalom képviselői közötti párbeszédben a megfelelő adatokkal alátámasztott szakmai érveléseknek kell szerepet kapniuk. Ebben a munkában a szaktárca számít az Országos Erdészeti Egyesület aktív közreműködésére.

(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)

Forrás: kormany.hu

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Versenyképes-e az erdőgazdálkodás?

Versenyképes-e az erdőgazdálkodás?

Az erdőkezelés szabályozása rövid kifejtést kap a földforgalmi szabályozásban. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara arra a kérdésre ad választ, hogy az erd...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!