Felháborodtak a badacsonyiak: túlzó és valótlan a zárlatról szóló Nébih-közlemény

Agro Napló
Badacsonytomaj önkormányzata, a Badacsony-hegy körüli szőlészeti-borászati szakmai szervezetek, valamint az ágazat vállalkozói csúsztatásnak és félreértelmezhetőnek tartják a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Badacsony-hegy zárlatának elrendeléséről szóló közleményét.

A zárlatot a szőlő aranyszínű sárgaság betegség miatt rendelte el a Nébih kedden Badacsony-hegy teljes területére, miután már korábban is volt itt helyi jellegű fertőzés, és az idei minták alapján újabb gócokat azonosítottak.

"A térség szőlészetének-borászatának, turizmusának fejlődésére káros hatású és ebben a formában valótlan a nyilatkozat, ezért azt visszautasítjuk!" - áll a badacsonyiak közleményében.

A közleményben hangsúlyozzák, a vélhetően őshonos betegség az egész országban károsítja a szőlőültetvényeket, az nem kizárólag a Badacsonyi Borvidék problémája.

A betegség a helyiek szerint jó ideje ismert, a szőlész szakma eddig is szorosan együttműködött a Nébih-hel a leküzdéséért. Hangsúlyozzák, hogy a védekezést nehezíti az ültetvények tagoltsága, továbbá a zömmel nem magánkézben lévő, elhanyagolt területeken fellelhető fertőzési gócok, amelyek nem feltétlenül szőlő művelési ágú területek. A hatékony védekezést nehezíti a központi intézkedések hiánya is, például a fertőzést terjesztő amerikai szőlőkabóca elleni állami védekezés elégtelensége - áll a közleményben.

Kiemelik azt is, hogy a betegség kizárólag a szőlő, mint növény betegsége, így semmilyen hatással nincs a belőle készülő borra.

A Badacsonytomaj Város Önkormányzata, a Badacsonyi Borvidék Hegyközségi Tanácsa, a Badacsony Borvidéki Borút Egyesület, a NAIK Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet és a Badacsony CÉH Turisztikai Egyesület által jegyzett közlemény szerint  kellő pontosítás és hiteles tájékoztatás hiányában a Nébih túlzó és félreérthető közleménye alaptalanul ronthatja a badacsonyi borok megítélését.

A Nébih közleménye szerint: mivel a betegséget (Flavescence dorée, FD) okozó fitoplazma elleni védekezésre nincs megfelelő növényvédőszer, ezért a betegség tüneteit mutató tőkéket ki kell venni és meg kell semmisíteni.

A betegség terjedése nagymértékben csökkenthető a fő okozója, az amerikai szőlőkabóca elleni, megfelelő időben végzett kezelésekkel, ami a fertőzött területen, és az azt 3 kilométer szélességben körülvevő biztonsági zónában kötelező - hívta fel a figyelmet a Nébih.

A további esetleges fertőzési gócok felkutatása érdekében a hatóság 2017-ben növeli a megfigyelt szőlőterületek nagyságát, a mintavételek és a laboratóriumi vizsgálatok számát. Emellett a Nébih folytatja a fitoplazmát terjesztő kabóca jelenlétének és terjedésének előrejelzését, a védekezési felhívások közzétételét.

A hatályos rendelet alapján a szőlőkabóca elleni növényvédőszeres védekezésekhez állami támogatás igényelhető. Hatóság által elrendelt megsemmisítés esetén a hivatásszerű gazdálkodást folytató termelők kártalanításra jogosultak - közölte a Nébih.

Forrás: MTI

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Kiváló évjárat lesz az idei

Kiváló évjárat lesz az idei

A vártnál kevesebb borszőlőt szüreteltek, de az már látszik, hogy kiemelkedő évjárat lesz az idei – mondta a Világgazdaságnak Légli Ottó, a Hegyközség...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!