Felelős Élelmiszergyártók Szövetségeként folytatja az ÉFOSZ

Agro Napló
Nevet váltott az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) ezentúl Felelős Élelmiszergyártók Szövetségeként (FÉSZ) működik tovább - közölte a mintegy 500 hazai élelmiszeripari céget tömörítő szakmai szervezet szerdán az MTI-vel.

Éder Tamás, a FÉSZ elnöke a közleményben hangsúlyozta, az új névvel a modern élelmiszeripar hitvallást, a fogyasztói érdekek szem előtt tartását szeretnék közvetíteni. A tájékoztatás szerint a névváltást az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége szerdai közgyűlése megszavazta.

A FÉSZ tagjai évi 1800 milliárd forint bruttó termelési értéket állítanak elő, a hazai mezőgazdasági árutermelés 50-55 százalékát vásárolják fel, az iparágban alkalmazott hazai munkaerő 75 százalékát foglalkoztatják.

A közlemény idézi Szöllősi Rékát, a FÉSZ ügyvezető igazgatóját, aki elmondta, hogy elindították a Hello Food programot, hogy segítsék a fogyasztókat eligazodni az élelmiszerekkel kapcsolatosan. A program első lépéseként reprezentatív kutatást indítanak, továbbá az ügyvezető igazgató heti blogban osztja meg gondolatait az élelmiszerekről, a fogyasztók pedig a program Facebook és Instagram oldalán írhatnak véleményeket.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!