Ezek a szabályok változnak a termeléshez kötött támogatásoknál

Agro Napló
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a gazdálkodók visszajelzései alapján ismételten kezdeményezte a termeléshez kötött támogatásokra vonatkozó rendeletben foglalt előírások egyszerűsítését – közölte a NAK. A változások néhány napja léptek hatályba.

Az Európai Unió lehetőséget biztosít arra, hogy a tagállamok korlátozott összegű termeléstől függő támogatást nyújtsanak a termelés fenntartása érdekében a sajátos helyzetű ágazatok szereplői számára, illetve azon mezőgazdasági ágazatoknak, amelyek gazdasági, környezetvédelmi és/vagy társadalmi szempontból kiemelt fontosságúak. E gondolatok a hazai jogrendszerben a termeléshez kötött közvetlen támogatások igénybevételének szabályairól szóló 9/2015. (III.13) FM rendeletben fogalmazódtak meg. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a gazdálkodók visszajelzései alapján ismételten kezdeményezte a rendeletben foglalt előírások egyszerűsítését. A módosított rendelet 2017. november 7-én lépett hatályba. A legfontosabb változások a következők:

Rizstermesztés és szemesfehérjetakarmány-növény termesztése esetén továbbra is meg kell küldeni a hozamigazolás másolatát a betakarítást követő két héten belül, legkésőbb tárgyév november 15-éig a Kincstár részére. Fontos változás azonban, hogy a dokumentumok benyújtásának elmulasztása esetén a Kincstár – ötnapos határidő tűzése mellett – felszólítást küld azok hiánytalan benyújtására. Így elkerülhetővé válnak a figyelmetlenségből eredő büntetések.

Ha a termelő a tárgyévben nem teljesíti a rizstermesztés és szemesfehérjetakarmány-növény termesztése esetén meghatározott hozam mennyiségét, akkor erről legkésőbb tárgyév november 30-áig köteles a Kincstár részére elektronikusan nyilatkozatot tenni, melyben a kérelmét visszavonhatja. Ez csak abban az esetben lehetséges, ha még nem kézbesítették a helyszíni ellenőrzés lefolytatásáról szóló értesítést. A nyilatkozat megtételének elmulasztását a jogosultsági feltétel nem teljesítésének tekintik a jövőben.

Torma- és spárgadugvány, illetve borsó termesztése esetén a termeléshez kötött közvetlen támogatás igénylése céljára bejelentett teljes terület vonatkozásában hektáronkénti minimális szaporítóanyag felhasználásáról továbbra is nyilatkozni kell, azonban a ténylegesen felhasznált mennyiséget csak a gazdálkodási napló vonatkozó betétlapjain kell rögzíteni és nem kell beküldeni a Kincstár részére.

A fenti változások által érintett dokumentumokat a gazdálkodóknak a dokumentum kiállításától számított öt évig meg kell őriznie, és a helyszíni ellenőrzéskor azokat a Kincstár részére be kell mutatnia.

Anyatehén- és tejhasznútehén-tartás támogatása esetén a továbbiakban nem a termelőnek kell beszereznie a hatósági állatorvostól vagy a járási főállatorvostól azt az igazolást, mely bizonyítja, hogy az állomány a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában gümőkor-, brucellózis- és leukózismentes. Ezt az igazolást a tenyészet szerint illetékes élelmiszerlánc-biztonsági és állat-egészségügyi hatáskörében eljáró megyei kormányhivatal a mezőgazdasági termelő egységes kérelme alapján a Kincstár megkeresésére, a megkereséstől számított hatvan napon belül megküldi a Kincstár részére.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!