Európai óriássá nő új beruházásával a MasterGood

Agro Napló
A korábbi 24 milliárdos után újabb, ezúttal 15 milliárd forint értékű kapacitásbővítő beruházást indít a MasterGood cégcsoport. Ehhez 3,4 milliárd forint támogatást ad a kormány – jelentette be Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Bárány László, a Master Good Kft. ügyvezető igazgatója. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A kisvárdai baromfifeldolgozó kapacitásbővítő beruházásának 3,4 milliárd forintos támogatása az első alkalom, hogy a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) új, technológia-intenzív befektetéseket ösztönző támogatási kategóriáját alkalmazzuk - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a támogatási döntés bejelentésekor. Ennek létrehozását azzal indokolta, hogy a teljes foglalkoztatottság megközelítésével csak a munkahelyek termelékenységének javítása hozhat újabb fejlődést, ezért a versenyképesség megőrzését a technológiai fejlesztések biztosíthatják.

A miniszter az MTI tudósítása szerint az élelmiszeripart a leginnovatívabb iparágak közé sorolta az egyre magasabb elvárások és előírások miatt. Hozzátette, hogy az élelmiszeripar Magyarországon az első fél évben 8 százalékos éves növekedéssel 1500 milliárd forintot meghaladó termelési értéket állított elő, csaknem 140 ezer munkahelyet tart fönn.

A beruházással a kisvárdai üzem a hat legnagyobb kapacitású európai baromfifeldolgozó közé kerül - mondta Bárány László, a Master Good Kft. tulajdonosa. A Mastergood tavaly 69 milliárd forint árbevételt ért el, termékeinek majdnem háromnegyedét külföldön, 40 országban értékesítette.  Elmondása szerint a fejlesztést követő második évben mintegy 50 százalékkal nőhet a cégcsoport árbevétele, hosszabb távon javulhat tőkevonzó képessége, fejlődési lehetőségei bővülnek.

A munkavállalók bére a következő évek alatt százalékban kifejezve kétszámjegyű mértékben nőhet, és a 450 beszállító is biztos megélhetésre számíthat - hangsúlyozta Bárány László, hozzátéve, hogy nyolc-tíz éven belül a cég alkalmazottainak jövedelme - csakúgy, mint minden magyarországi munkavállalóé - a duplájára nőhet. A baromfifeldolgozás egyébként a rendszerváltást követően is a magyar élelmiszeripar kiemelkedő ágazata maradt, sőt évente 5-7 százalékkal bővíteni is tudja kibocsátását - tette hozzá. 

Leleszi Tibor, Kisvárda polgármestere a sajtótájékoztatón beszámolt arról, hogy a település a vállalat munkaerőigényének megfelelően elindította az élelmiszeripari mérnökök képzését, hiszen - mint mondta - a fejlesztésnek nemcsak kétkezi munkásokra, hanem jól képzett szakemberekre is szüksége lesz. A beruházás azért is különösen fontos Kisvárda számára, mert az új munkalehetőségekkel segíthet megtartani a helyi fiatalokat - tette hozzá.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!