Erősödő agrárium, növekvő beruházási kedv, hatékonyabb közpénz-felhasználás

Agro Napló
Egyre erősödik a közcélú beruházások volumene a magyar agráriumban: a tavalyi évben az összes közbeszerzési eljárás több mint 5 százalékát ezen a területen folytatták le; ez összesen 175,9 milliárd forintot jelent, amely több mint négyszerese a 2017-es értéknek – közölte honlapján a Közbeszerzési Hatóság (KH).

Ezért mint tájékoztatnak róla a szervezet így kiemelt feladatának tartja, a források hatékony felhasználását, a szakmai tudásmegosztás segítését, ennek érdekében tartott szakmai konferenciát a KH az agrártárca számára. A rendezvényen az agrárminiszter és a Közbeszerzési Hatóság elnöke együttműködési megállapodást írt alá.  

A tájékoztatás emlékeztet: az agrárium a magyar gazdaság egyik legfontosabb ágazata, amelynek termelékenysége évről évre folyamatosan növekszik. A szektor kibocsátása tavaly elérte a 2720 milliárd forintot, vagyis 2010 óta egyharmadával emelkedett. A szóban forgó gazdasági szegmens fejlődésének elengedhetetlen feltétele olyan beruházások megvalósítása, amelyek erősítik a mezőgazdasági termelést, az innovációt és hozzájárulnak a vidék versenyképességének növeléséhez, illetve annak fenntarthatósághoz. A közbeszerzési eljárások keretében megvalósuló közcélú beruházásoknak szigorú jogszabályi követelményeknek kell megfelelnie: éppen ezért az agrártárca kezdeményezésére a Közbeszerzési Hatóság szakmai konferenciát tartott Budapesten, szeptember elején.

A rendezvényt - melyen az Agrárminisztérium (AM) és a tárca háttérintézményeinek munkatársai vettek részt - azzal a céllal tartotta a szervezet, hogy szakmai tudásának, ellenőrzési és gyakorlati tapasztalatainak megosztásával hozzájáruljon a minisztérium és háttérintézményei hatékony közpénzfelhasználásához, valamint a jogszabályoknak való megfeleléséhez. A konferencián a két szervezet együttműködési megállapodást kötött azzal a céllal, hogy folyamatos tudásmegosztás valósuljon meg a jogszerű és átlátható közpénzfelhasználás érdekében.

„Az Agrárminisztérium nemcsak hazai, de uniós pályázati forrásokat is kezel a Vidékfejlesztési Program (VP) keretében, amely 2014-2020 között mintegy 1380 milliárd forintnyi meghirdetett támogatást jelent. Az Agrárminisztérium kiemelt célja, hogy megvédje a magyar gazdák érdekeit, továbbá, hogy az Európai Uniós (EU) agrártámogatások ne csökkenjenek a következő, 2021-2027 közötti, hétéves költségvetési ciklusban. A hazai és európai uniós források jogszerű, átlátható felhasználása szakszerű, jogkövető munkát igényel munkatársainktól, amihez nagy segítséget tud nyújtani a Közbeszerzési Hatóság az iránymutatásaival.” – jelentette ki a tanácskozáson Nagy István agrárminiszter.

„Az agrárágazat egy kiemelt terület a közbeszerzések szempontjából, hiszen ezen a területen a tavalyi évben 694 közbeszerzési eljárást folytattak le, 175,9 milliárd forint összértékben. Mindez pedig érték szerint az összes eljárás több mint 5 százalékát tette ki 2018-ban. Ráadásul érték szerint több mint négyszeres a növekedés a 2017-es eredményhez képest. Így az ágazat nemcsak meghatározó, de dinamikusan növekvő is. Éppen ezért fontos, hogy a Közbeszerzési Akadémia elnevezésű, tudásmegosztó rendezvénysorozat legújabb programját az Agrárminisztérium számára tarthatta meg a közbeszerzésekkel foglalkozó szervezet” - emelte ki Rigó Csaba Balázs, a Közbeszerzési Hatóság elnöke a konferencián.

A mintegy 170 fős szakmai főrum tematikáját a Közbeszerzési Hatóság kimondottan az agrártárca igényeire szabva állította össze. Ezért a fő témákat azok a kérdéskörök adták, amelyek a legnagyobb kihívást jelentik a közbeszerzések lefolytatásakor. Kiemelt szerepet kapott például a részekre bontás tilalmának vizsgálata, valamint a vegyes beszerzések minősítése, de a Közbeszerzési Hatóság szakemberei kitértek az ellenőrzések során tapasztalt leggyakoribb problémák és a közbeszerzési törvény alapvető jogintézményeinek bemutatására is – olvasható a tájékoztatásban.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Bővül és erősödik az élelmiszeripar

Bővül és erősödik az élelmiszeripar

A következő időszakban bővül és erősödik az élelmiszeripar, a cégek növelik a hozzáadott értéket, hogy még több jó minőségű magyar élelmiszer kerüljön...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!