Eredményes őszi munkák és jó kilátások

Agro Napló
Eredményes volt az őszi betakarítás, és az őszi vetések eddigi kilátásai is kedvezőek – mondta az Agrárminisztérium (AM) agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Budapesten.

Tarpataki Tamás közölte – az AM tájékoztatása szerint –, hogy az őszi búza, a durumbúza, az őszi árpa, a tavaszi árpa, a rozs, a zab, a tritikálé és a repce betakarítása országszerte több mint 1,66 millió hektár területen folyt. A termés teljes mennyisége 7,82 millió tonnát tett ki. A tavaly 1,74 millió hektáron 7,93 millió tonna termést takarítottak be.

A gazdálkodók az idén jó terméshozamokat értek el, a termésmennyiség visszaesett ugyan, de az főképp a termőterület mérsékelt csökkenésével magyarázható - tette hozzá a helyettes államtitkár.

Őszi búzából csaknem 952 ezer hektáron megközelítőleg 5 millió tonna termett, tavaly 985 ezer hektáron 5 millió tonnánál kicsivel több. A hektáronkénti termésátlag meghaladta a tavalyit és az utóbbi 5 év átlagát is. Az őszi árpa 218 ezer hektárt meghaladó területe több mint ezer hektárral, az 1,195 millió tonnás termés pedig több mint 100 ezer tonnával volt nagyobb a tavalyinál. Éves összevetésben 10 százalék feletti hektáronkénti termésátlag bővülés volt az idén. A repce termőterülete 331 ezer hektárról 296 ezer hektárra csökkent egy év alatt, a termésmennyiség 1 millió tonnáról 870 ezer tonnára esett vissza, a hektáronkénti hozam ugyanakkor alig mérséklődött.

A kukoricából a tavalyinál több mint 40 ezer hektárral nagyobb, de az elmúlt 5 év átlagánál 7 százalékkal kisebb területen, csaknem 982,7 ezer hektáron mintegy 7,8-8 millió tonna teremhet az idén. Tavaly 7,92 millió tonna volt a termés, az elmúlt 5 év átlagához képest ez körülbelül másfél százalékos visszaesést jelent. A hektáronkénti átlaghozam 8,49 tonnáról 7,9 tonnára csökkent a tavalyi kiemelkedő hozamhoz képest, az elmúlt 5 év átlagát tekintve ugyanakkor mindez több mint 5 százalékkal több.

A napraforgó betakarítása is már csaknem teljes. A tavalyinál több mint 50 ezer hektárral kisebb területen, 561,7 ezer hektáron 3 tonna körüli hektáronkénti átlaggal körülbelül 1,7 millió tonna termés várható az idén. A teljes mennyiség ugyan elmarad a korábbi évekétől, de hektáronkénti terméshozam a tavalyit több mint 1 százalékkal, az 5 éves átlagot pedig csaknem 6,5 százalékkal haladja meg. A szója körülbelül 170 ezer tonnányi termést adhat 2019-ben, ami 5 ezer tonna körüli visszaesés tavalyhoz képest, de 6 százalékkal több, mint az elmúlt 5 év átlaga.

A helyettes államtitkár azt is elmondta, hogy az őszi talajmunkáknak és a vetésnek jót tett az elmúlt hetek időjárása, a termőterület kétharmadán már befejeződött a vetés.

A Gabonatermelők Országon Szövetségének (GOSZ) elnöke a terméskilátásokat értékelve kiemelte, hogy a 3 tonna körüli napraforgóátlag világszinten is rekord, kukoricából ugyanakkor a tavaszi szárazság miatt a várakozásokhoz képest hektáronként 1-1,5 tonnával kevesebb termett. Petőházi Tamás hozzátette: az őszi vetések jól haladnak, jelentősebb arányban már csak az őszi búza munkálatai vannak hátra.    

A szövetség elnöke ismertette: a gabona világkereskedelmének irányai megváltoztak, mivel az afrikai sertéspestis visszavetette a kínai takarmányigényt. Ugyanezért viszont a kereslet nő a jó minőségű európai sertéshús iránt, ahol a disznótartás várható fellendülése újra magával húzhatja a kukorica iránti keresletet, és azzal együtt a felvásárlási árakat is – mondta.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!