Elfeküdt a földeken a kukorica, a napraforgó

Agro Napló
Érzékeny veszteséget okozott a vihar Baranya megye agrárgazdálkodói számára.

A heves esőzéssel és durva szélrohamokkal érkező ítéletidő nemcsak az éppen időszerű aratási munkálatokat – jelenleg folyik a búza és a repce vágása – hátráltatta, hanem jelentős károkat okozott a még növésben, fejlődésben lévő szántóföldi növényi kultúrákban.

A megye számos pontján tapasztalható, hogy a már ember nagyságú kukorica- és napraforgótövek feküdtek el az extra mennyiségű csapadék és az erős szél következtében. Mint a gazdák elmondták, a jelenség kétszeres kockázat a termés alakulása szempontjából: ha az elfekvő növények töve is megtört, akkor sem a kukorica, sem pedig a napraforgó növénye nem lesz képes a termését kifejleszteni és beérlelni, elsősorban a szár fokozatos elhalása miatt. Ha ez nem következik be, de az elnyomott növények a földön elfekve maradnak, úgy a termés még beérhet, annak gépi betakarítása azonban komoly nehézségbe ütközhet.

A gazdák jelentése és előzetes becslése alapján a kár nagysága területenként változó. Vannak olyan táblák, ahol a termés mintegy egyharmadát elviheti az elemi kár, ugyanakkor vannak olyan területek is, ahol az eső és a szél teljesen érintetlenül hagyta a kukoricát, napraforgót.

Az idei év alakulása több szempontból is sorsdöntő a gazdálkodók számára. Az előzetes várakozásokkal szemben gyengén indult a kenyérgabona forgalma, a jellemzően nyomott árak több termelő számára már a tevékenység gazdaságosságának kérdését teszi fel. A tavalyi gyengébb év után idén úgy nézett ki, hogy pont a napraforgó és a kukorica lehet az, ami javítja a gazdálkodás jövedelmezőségét, ezt veszélyezteti most a földeken tapasztalható elemi kár.

Forrás: bama.hu

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Megint csökken a csapadék

Megint csökken a csapadék

A hét első felében folytatódott a záporos, zivataros időjárás sokfelé csökkentve számottevő mértékben az aszályt, ugyanakkor vannak területek az orszá...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!