Egymilliárdból kutatnak jobb tejelő tehéntakarmány után

Agro Napló
Egymilliárd forintos takarmánykutatási programot indított a Hód-Mezőgazda Zrt. és a Szegedi Tudományegyetem, ebből 760 milliót a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap támogatása – közölte a cég az MTI-vel.

A hároméves kutatás-fejlesztési program teljes költsége meghaladja az egymilliárd forintot, amelyből 760 milliót a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alaptól nyertek el a programra.

Közölték, az intenzíven hasznosított holstein-fríz állományok takarmányozásában a legnagyobb kihívás a legjobb minőségű és legnagyobb mennyiségű tejtermelést lehetővé tevő energia- és tápanyagellátás.

A fejlesztők a tervek alapján a kérődző állatok speciális emésztési mechanizmusának megfelelő takarmányt állítanak össze, egyebek mellett az elterjedt pálmaolaj-alapú zsírkiegészítők kiváltására. A várakozások szerint az új megoldás a hozzáadott magas biológiai értékkel rendelkező komponensnek, a többi közt a lecitinnek köszönhetően az energiapótlás mellett előnyösen befolyásolja az intenzív tejtermelő állományok produktív- és reproduktív tulajdonságait is.

A Hód-Mezőgazda Zrt. - honlapja szerint - 2800 hektár szántó hasznosítását és művelését végzi. Évente 8-9 ezer tonna kalászos és 7-8 ezer tonna kukorica vetőmagot, valamint saját felhasználásra és partnereinek takarmányt állít elő, sertéstelepet működtet és 1600 tejelő Holstein-fríz tehenet tart szaporulatával együtt. A nyilvános cégadatok szerint a Hód-Mezőgazda Zrt. 2017-ben 244 alkalmazottat foglalkoztatott, az értékesítésből származó nettó árbevétele 7,740 milliárd forint volt, amelyből 858 millió forintot tett ki az export. A vállalkozás 408 millió forint adózott eredményt ért el.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!