2024. március 29. péntek Auguszta

Egymilliárd forintból folytatódik a Településfásítási Program

Agro Napló
Sikeres a kormány Településfásítási Programja, az Agrárminisztérium (AM) által indított program keretében eddig 10695 fát ültettek el, és május végére mind a 12 ezer sorfát kihelyezik a településeken – mondta el Feldman Zsolt Bócsán, ahol a Településfásítási Program keretében 30 darab fát ültettek el.
Fotó: AM

Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára kiemelte – tájékoztatta lakunkat a szaktárca -, hogy egy olyan értékteremtő programról van szó, ami felhívja a kis- és nagytelepülések, az egyházak, a civil szervezetek figyelmét arra, hogy a faültetés milyen fontos szerepet tölt be egy közösség jövőjében, minden napi életében. Emellett közelebb hozza a természetet a fiatalabb generáció számára, és élhetőbb környezetet teremt a települések lakóinak. Többek között emiatt is már csaknem 500 település vesz részt ősz óta országszerte a fásítási programban. 

Az államtitkár emlékezetett arra, hogy a Településfásítási Program a tervek szerint júniusban megduplázott keretösszeggel, 1 milliárd forinttal folytatódik, és újabb 24 ezer fa telepítésére lesz lehetőségük az önkormányzatoknak. Feldman Zsolt beszélt arról is, hogy a magánerdő-gazdálkodók részéről 25 ezer hektár új erdő telepítésére van szándék a Vidékfejlesztési Program (VP) keretében, ami tovább növeli az ország erdősültségét.

Az agrártárca államtitkára elmondta: a kormány célja, hogy segítse a települések fejlődési törekvéseit, és nyertessé tegye a vidéki Magyarországot. Ennek érdekében olyan széles vidékfejlesztési támogatások és programok indulnak, amelyek a következő időszak nyerteseivé teszik a vidéken élőket és a mezőgazdaságban dolgozókat. Feldman Zsolt úgy fogalmazott: a fejlesztések, beruházások és környezettudatos gazdálkodási formák finanszírozásával úgy segít a kormány, hogy egyszerre legyen nyertese a gazdálkodó, a vidéki közösség és a környezet.

A Településfásítási Program keretében összesen 30 fát ültettek el Bócsán. Az amerikai hárs, a nyír- és platánfacsemeték az Evangélikus templom kertjébe, a bölcsőde udvarára és a játszótérre kerültek. A faültetés mindig is központi kérdés volt a község életében – mondta el Bócsa polgármestere. Szőke-Tóth Mihály, aki arról is beszélt, hogy a Vidékfejlesztési Programnak köszönhetően olyan új szennyvízkezelési technológiát tudnak alkalmazni a településen, amellyel párhuzamosan a fásítás is folytatódhat majd a jövőben. Hozzátette: a község nagy figyelmet fordít a környezettudatosságra, ezen belül is a megújuló energia–felhasználásra, amit jól mutat, hogy az elmúlt években napelemes rendszert telepítettek önkormányzati épületekre és a tanyákon is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!