MENÜ

Édesség innovációs díj a Rimóczi-Art-nak

Agro Napló 2021.03.02.

A lajosmizsei Rimóczi-Art Kft. nyerte el „Maszkos Mikulás” újításával a Magyar Édességgyártók Szövetsége (MÉSZ) Édesség Innovációs Díját – közölte a MÉSZ az Agro Naplóval.

 

A szövetség felidézte: azért alapította a díjat, hogy tagsága szavazati alapján minden évben elismerje az előző esztendő során megjelent, innovációs szempontból kiemelkedő édességkészítői újítást.

Az indoklása szerint a vásárlók körében nagy népszerűséget szerzett, külföldi hírügynökségek figyelmét is felkeltő Maszkos Mikulás. A figura az arcát maszk takarja el. Ez kiemelkedő példája annak, hogy az innováció, a termékfejlesztés nem állhat meg a jelenlegi nehéz helyzetben sem. A szövetségnél hangsúlyozták, hogy a „Maszkos Mikulás” túlmutat azon a szemléleten, ami az élelmiszer innovációt kizárólag a receptúrák változtatásával köti össze.

 

mÉsz_innovációs_díj_14

Fotó: MÉSZ

 

Innovációt végrehajtani, új ötleteket megvalósítani a csomagolásban, a formák fejlesztésében (ahogy a maszkos mikulás is bizonyítja), a gyártástechnológiában, logisztikában, vagy akár a mindennapi működésben is lehet és kell is.

A Rimóczi-Art a nevezetes Mikulás előtt már számos ötletes termékkel állt elő, például idegenforgalmi helyeken árusítóknak fejlesztett, nem olvadó drazséval, vagy többek között különleges grillázs készítményekkel. 

A Maszkos Mikulás alapján odaítélt díjat Lajosmizsén adta át a maszkos Rimóczi László ügyvezetőnek Sánta Sándor, a MÉSZ elnöke maszkban. A szűk körben megtartott átadóünnepségen Lajosmizse polgármestere, Basky András is elismerését fejezte ki a nyertes cégnek.

A Magyar Édességgyártók Szövetségét 1992-ben alapították. Jelenleg 24 taggal rendelkezik a MÉSZ, a szervezet a minőségi, örömmel és mértékkel fogyasztott édességek termelőinek nagykövete. Párbeszédet folytat a közvéleménnyel és döntéshozókkal. Képviseli az ágazat érdekeit Magyarországon és az unióban. Célja, hogy támogató, versenyképességet segítő környezet vegye körül a magyar édesipart. Kiáll a méltányos adózás, korrekt szabályozás, képzett munkaerő és színvonalas ágazati oktatás mellett – olvasható a tájékoztatásban.