2024. március 29. péntek Auguszta

Digitalizáció, lízinghelyzet és tisztújító közgyűlés a magyar mezőgépes szakmában

Agro Napló
2022. április 20-án, a Pest megyei Gödöllőn, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Tudástranszfer Központjában tartotta meg tisztújító közgyűlését a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége, a MEGFOSZ. A rendezvényen az Agrárminisztérium vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára, dr. Viski József és az Euroleasing Zrt. vezérigazgatója, Vály Judit tartott emlékezetes előadásokat, ezekről számolunk most be bővebben.
dr. Viski József (fotó: MEGFOSZ)

„A Vidékfejlesztési Program eredményei és digitális pályázatok” című előadásában dr. Viski József elmondta, hogy a VP keretében támogatott 294 ezer 845 darab kérelemre a kötelezettségvállalás összege 2 865,6 milliárd, a kifizetett támogatás pedig 1 176,4 milliárd forint volt. A hazai agrárdigitalizáció helyzetét a KSH 2020-ban végzett teljeskörű mezőgazdasági összeírása alapján mutatta be. Eszerint Magyarországon a mezőgazdasági terület 50,08 százalékán (2 464 909 hektár) alkalmaztak valamilyen precíziós technológiát.

A precíziós technológiákat még nem használó gazdák az összeírás során akadályként az alábbi indokokat adták meg:

  • Úgy gondolja, hogy nincs rá szüksége: 123,3 ezer gazda
  • Nem rendelkezik az alkalmazáshoz szükséges ismerettel: 22 ezer gazda
  • Digitális eszközök magas ára: 8,9 ezer gazda
  • Korlátozottan elérhető képzés és szaktanácsadás: 1,5 ezer gazda

A helyettes államtitkár a VP - Mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztések támogatása című pályázatról is beszélt. A 180 milliárd forintra emelt keretösszegű felhívásra 2 905 darab támogatási kérelemben összesen 212,4 milliárdnyi igény érkezett be. A pályázók által a 2021. évben az Egységes Kérelemben igényelt terület nagysága 1 millió hektár. A pályázók közül 297-en folytatnak ökológiai gazdálkodást közel 30 ezer hektár területen.

A beadott kérelmekben szereplő precíziós erő- és munkagépek:

Több mint 7 000 darab helyspecifikus művelésre alkalmas erő- és munkagép beszerzésére történt támogatás igénylés. Ebből 2500 erőgép, 4200 munkagép (vetőgép, műtrágyaszóró, kultivátor és egyéb mezőgazdasági munkagép), 200 önjáró permetezőgép, 800 betakarítógép volt.

A kérelmekben szereplő precíziós szolgáltatások aránya:

  • műholdas és földközeli távérzékelési adatok beszerzése és elemzése (42%),
  • precíziós talaj-mintavételezés (32,7%),
  • differenciált kijuttatási tervek készítése (27,5%),
  • döntéstámogató szoftverek beszerzése és üzemeltetése (34,5%).

A felhívásra beérkezett kérelmek 81,3%-áról 2022. április 20-áig már döntés született, ezáltal 2 227 db kérelem részesült összesen 168,5 milliárd forint támogatásban, ami által több mint 5 000 erő- és munkagép beszerzése vált lehetővé.

Kihívások, nehézségek és lehetőségek a lízingpiacon

Vály Judit, az EuroLeasing Zrt. vezérigazgatója  beszélt a mezőgazdasági eszközlízing rendszerének részleteiről. Az integrált lízingcég vezetőjeként ismertette az eszköz alapú kölcsönök és a kamattámogatás szerepét a sikeres eredményhez vezető úton. Elmondta, hogy az autópiac összeomlása, a készletek kiürülése és az áremelkedés jelentősen befolyásolta a lízingpiac helyzetét. A 2022-es évvel kapcsolatban kiemelte, hogy a mezőgazdasági gépbeszerzési pályázatok (a digitális átállást támogató, a kertészeti és az ÁTK) megvalósulása sok termelő számára jelentettek előrelépési lehetőséget. A fejlesztéseket azonban a megnövekedett eszközszállítási határidő és az esetenként akadozó alkatrészutánpótlás nehezítette.

Vály Judit (fotó: MEGOSZ)

Az orosz-ukrán háború hatásai, az ügyfél várakozása vagy az eszköz beruházásának elhalasztása, az emelkedő kamatok, továbbá a kiszámíthatatlan kamat- és árfolyamkörnyezet ugyancsak komoly fenyegetést jelent a megvalósulás szempontjából – mondta. A kihívásokra a támogatott finanszírozási lehetőségekkel; a Széchenyi Lízing GO! és az EXIM Fordulat megoldásaival igyekeznek megfelelő választ adni a gazdáknak.

A nagy értékű mezőgazdasági gépek jó másodlagos piaccal rendelkeznek, így kiválóan alkalmasak a lízing igénybevételére – fogalmazott.

A preferált mezőgazdasági eszközök:

  • betakarítógép (kombájn) és tartozékai
  • mezőgazdasági vontató (traktor) és tartozékai
  • mezőgazdasági pótkocsik
  • talajművelő eszközök (ásógépek, vetőgépek, kaszák, ekék, tárcsák)
  • permetezőgépek
  • rakodógépek
  • mobil szárítógépek
  • bálázók, bálaszállítók
  • trágyaszórók
  • boronák, kultivátorok

A nem, vagy csak kivételes esetben finanszírozható eszközök:

  • épület, siló, szárító, ketrec, keltető, fejőgép, drón, quad/atv, beépítést igénylő gépek

Az aktuális finanszírozási konstrukciók a mezőgazdaságban:

  • Piaci kamatozású fix HUF zártvégű pénzügyi lízing, nyíltvégű pénzügyi lízing és eszközalapú kölcsön konstrukciók
  • Széchenyi Lízing GO! 2.5% nettó kamatozású, fix HUF-alapú zártvégű pénzügyi lízing és nyíltvégű pénzügyi lízing konstrukció (2022. június 30-ig elérhető és pályázatos ügyletekre nem alkalmazható)
  • EXIM Fordulat Lízing és eszközalapú kölcsön konstrukció jelenleg 4% ügyleti kamatszinten

Újraválasztott elnök és új alelnök vezeti a hazai mezőgépes szervezetet

A vendégelőadások után az éves közgyűlések hagyományos programjai, előadásai és beszámolói következtek, melyeket a jelenlévő cégek képviselői a 2021-es évre vonatkozóan egyhangúan elfogadtak. A nap szavazással és eredményhirdetéssel zárult, az elnökség maga közül újraválasztotta elnöknek az AXIÁL Kft. tulajdonos-ügyvezetőjét, Harsányi Zsoltot, MEGFOSZ új alelnöke pedig a Szal-Agro Kft. vezetője, Szalai László lett.

A MEGFOSZ megválasztott elnökségének tagjai: Kovács Tamás (Amazonen-Werke Kft.), Szalai László (alelnök, Szal-Agro Kft.), Zahorán Zalán (KITE Zrt.), Harsányi Zsolt (elnök, AXIÁL Kft.), Pintér István (Agroker Holding Zrt.), Horváth Bence (Busa Bt.), Kövesdi László (Dorker Kft.) Csurja Zsolt
precíziós mezőgazdasági szakmérnök
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!