2024. március 29. péntek Auguszta

Decemberben újabb vidékfejlesztési pályázatok indulnak

Agro Napló
Az élelmiszer-feldolgozás és a borászat mellett az ökológiai gazdálkodás, valamint a kiskérődző-tejágazat szerkezetátalakításának támogatását célozzák az új felhívások összesen 63 milliárd forintos kerettel – adta hírül az Agrárminisztérium.

A most megjelent felhívások közül újabb, mintegy 12 milliárd forint keretösszegű pályázati kiírással számolhatnak az ökológiai gazdálkodást folytatók - jelentette be az Agrárminisztérium. Közleményük szerint 2016-ban ezen a területen már születtek támogatói döntések, akkor az Irányító Hatóság közel 2200 kérelmet támogatott, 62 milliárd forint összegben.

A kiskérődző-tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatásra mintegy 680 millió forintot csoportosított át a tárca, melynek célja a juh- és kecskeágazat helyzetbe hozása. Mindkét vidékfejlesztési pályázat esetében a támogatási kérelmek benyújtására 2018. december 1-től nyílik lehetősége a gazdálkodóknak.

Az Agrárminisztérium az élelmiszeripar és a borászat számára is megjelentetett egy újabb, 50 milliárd forint keretösszegű pályázatot, ami a mezőgazdasági termékek feldolgozására irányuló beruházások sikeres megvalósítását szolgálja. Az Irányító Hatóság a korábban megjelent vidékfejlesztési pályázatok keretében már közel 150 milliárd forint támogatás megítéléséről döntött az ágazati szereplők részére. A Vidékfejlesztési Program napokban megjelent új élelmiszeripari pályázatára 2019. január 2-től nyújthatók be a támogatási kérelmek.

A pályázati felhívások részleteiről a www.szechenyi2020.hu oldalon tájékozódhatnak az érintettek.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!