Bővült a jégesőkárt szenvedett termelők „nulla százalékos” hitelkonstrukcióit igénybe vehető települések listája

Agro Napló
Az egyes agrártámogatásokat szabályozó miniszteri rendeletek módosításáról szóló minisztériumi rendelet 2016. április 12-én hatályba lépett módosításaival a jégesőkárt szenvedett termelők „nulla százalékos” hitelkonstrukcióit igénybe vehető települések száma 218 településről 379 településre bővült.

A tavalyi év folyamán hosszan és több alkalommal következtek be jelentős károsodást okozó jégverések, így indokolt, hogy a vegetációs időszak későbbi szakaszaiban károsodott termelők is igénybe tudjanak venni kamat és költségmentes hitellehetőségeket. Ezért a Földművelésügyi Minisztérium (FM) kibővítette a kedvezőtlen időjárás miatt szükségessé váló támogatásokról és az azokkal összefüggő miniszteri rendeletek módosításáról szóló rendelet I. mellékletében szereplő jogosult településeket tartalmazó listát. A bővítés eredményeként a korábbi 218 településsel szemben már 379 településen vehetik igénybe a kamat és költségmentes Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitelt, az MFB Agrár Forgóeszköz 2020 Hitelprogram és az MFB TÉSZ Forgóeszköz Hitelprogram keretében felvett forgóeszköz hitelt.

Annak érdekében, hogy az újonnan jogosulttá váló vállalkozások is felkészülhessenek, továbbá lehetővé váljon a 2015. április 30-át követően esedékessé vált, kiadásaik teljes körű megtérítése, az FM a hitelszerződések megkötésére/hatályba lépésére rendelkezésre álló határidőt is meghosszabbította 2016. június 30-ig. Módosult továbbá a támogatásként elszámolható kiadások időszaka is.

Forrás: FM Sajtóiroda

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!