Beszélgetés a hazai magánerdő-gazdálkodásról

Agro Napló
Folytatódik Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke podcast-sorozata. A legújabb részben Mocz Andrással, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ) elnökével beszélgetett a hazai magánerdő-gazdálkodás helyzetéről. 

A videó Győrffy Balázs NAK-elnök Facebook-oldalán és Youtube-csatornáján érhető el, illetve meghallgatható a Soundcloudon és a Spotify-on.

A beszélgetés során elhangzott:

  • Magyarország területének 20,8 %-át, a hazai termőföld negyedét borítja erdő. A trianoni szerződéssel Magyarország erdőinek 80 %-át elvesztette, hazánk jelenlegi területének csak 12 %-át adta erdő, azóta ezt közel a duplájára sikerült emelni. A Nemzeti Erdőprogramban 27 % a kitűzött cél.
  • Az erdőgazdálkodás a magyar gazdaságból mindössze 0,2 %-kal részesedik, de jelentősége ennél jóval nagyobb, hiszen az erdő - gazdasági szerepe mellett – védelmi és közjóléti funkciókat is betölt.
  • A hazai erdőterület 56 %-a állami, 43 %-a magán, 1 %-a pedig közösségi tulajdonban van. Az állami erdőket 22 állami gazdaság kezeli, a magánerdő-gazdálkodásban több mint félmillió tulajdonost tartanak nyilván, és 38-45 ezer között változik az erdőgazdálkodók száma.  Magántulajdonba a nagy tömbök perifériáján elhelyezkedő erdők kerültek, a fafaj-összetételük kedvezőtlenebb az állami erőkénél.
  • Az állami erdőknek gyakorlatilag a teljes területén gazdálkodnak, a magánerdők esetében viszont van 200 ezer hektár rendezetlen gazdálkodói jogviszonyú erdő, ez a hazai erdőterület 10 %-át jelenti.
  • A klímaváltozás az erdőgazdálkodást is érinti, a zónák eltolódnak, emiatt változik a fafaj-összetétel. A klímaváltozás kapcsán fontos megjegyezni, hogy a kitermelt fa fele ipari faként hasznosul, így az akár évszázadokig megköti a szenet.
  • A koronavírus-járvány úgy érte az ágazatot, hogy annak helyzete egyébként sem volt kedvező. Az enyhe téli időjárás miatt nem fogyott a tűzifa, a hazai és külföldi bútorgyártók visszamondták megrendeléseiket vagy fizetési haladékot kértek.
  • A fakitermelő, erdőápoló vállalkozások tőkeszegények, többen befejezhetik tevékenységüket, és azt nehéz lesz újraindítani. A többi ágazathoz képest  lassabb kilábalásra lehet számítani. Ha a tisztítások, ápolások elmaradnak, az hosszú távon negatív hatással lesz az erdőállományra.
  • Az erdőgazdálkodás több mint 20 ezer embert foglalkoztat, 70 százalékuk alacsonyan képzett munkaerő, számukra sok térségben egyedül csak az erdőgazdálkodás nyújt megélhetést. Az ágazatban dolgozó felkészült, speciális szaktudást igénylő dolgozókat – főleg a fakitermelőket – munka híján elcsábíthatják külföldre.
  • Kivezetik a megbízásos szerződéseket, megszülettek azok a rendeletek, amelyek 2021. december 31-ig lehetővé teszik az átalakulást.
  • Az erdőgazdálkodók helyzetének javítása érdekében fontos lenne a lakosság ösztönzése az előrehozott tűzifa-vásárlásra, illetve a tűzifa hasznosítása helyi fűtőművekben, valamint a pályázati források, támogatások gyors kifizetése.
  • Az ipari fa közel fele – rönkként – külföldön talál vevőre. Fejleszteni kellene – az erdőgazdálkodók összefogásával – a hazai feldolgozóipart, ez számottevően csökkentené a kiszolgáltatottságunkat, és nagyobb hozzáadott értékű terméket exportálhatnánk.

Facebook
YouTube
Soundcloud
Spotify

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Nem lesz olcsó megoldás a fatüzelés

Nem lesz olcsó megoldás a fatüzelés

A kormányzati intézkedések fényében úgy tűnhet, sok helyen a gáz helyett a fatüzelés lesz legkézenfekvőbb fűtési alternatíva, de a növekvő árak és az...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!