Baromfi, üvegházak és méhek – újjáépülő életek Irakban

Agro Napló
Több ezer szíriai menekült és iraki család helyzete javulhat Irak nyugati részén, köszönhetően az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO).

Kép: ©FAO/Karina Coates

A német finanszírozású projekt révén szíriai menekültek többek között mezőgazdasági képzést kapnak üvegházi növénytermesztésből Erbil és Dohuk tartományokban. Helyi iraki családok pedig baromfit, illetve húsfeldolgozáshoz és méhészkedéshez szükséges eszközöket.

A hosszú évek óta húzódó konfliktus miatt 3,2 millió ember küzd élelmiszerellátási nehézségekkel Irakban. Szintén 3 millió fölött van azon irakiak száma, akik belső menekültként az ország más részén kénytelenek élni. Ezen felül 240 000 szíriai menekült él az országban, szinte kivétel nélkül északon, táborokban vagy falvakban.

„A családok nehéz helyzetben vannak. Csökkenteniük kell az adagokat, vagy kihagyni egy egész étkezést, rosszabb esetben pedig kölcsönre van szükségük, hogy élelmiszerhez jussanak,” mondta Fadel El-Zubi, a FAO iraki képviselője. „Alternatív jövedelemforrást kínálva a kormány azon törekvéseihez csatlakozunk, hogy hosszú távon csökkentsük az élelmiszersegély-függőséget és újra normalizálódhasson a helyzet amilyen gyorsan csak lehet.”

A hónap elején 150 faluban osztottak tyúkokat, baromfitápot és egyéb felszerelést. Így év végéig ezen családok, akik háztartásonként 23 tyúkot kaptak, mintegy 1,38 millió tojáshoz és 1 200 kilogramm húshoz juthatnak majd.

Közben mások méhészeti, illetve tej- és gyümölcsfeldolgozással kapcsolatos ismereteket szerezhetnek, hogy különböző tejtermékek és gyümölcskészítmények (lekvárok, aszalt gyümölcsök) előállításából biztosítsanak jövedelmet családjuk számára.

Egyes menekülttáborokban Erbil és Dohuk tartományokban 10-10 üvegház létesül, ahol az ott élő szíriai menekültek paradicsomot és uborkát termeszthetnek – mindkettő nagyon keresett a környéken.

Az 1,6 millió dollár költségvetésű projekt támogatója a Német Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Minisztérium.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!