Az őszi árpa 75 százalékát learatták Vas megyében

Agro Napló
Az őszi árpa 75 százalékát már learatták Vas megyében, a termésátlag 4,58 tonna volt hektáronként, a betakarításra váró árpaföldeken még ennél is nagyobb hozamra számítanak - közölte a Vas Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának mezőgazdasági főfelügyelője az MTI-vel.

Lukács Zoltán elmondta: a 7760 hektárnyi termőterületből 5800 hektáron aratták le az őszi árpát. A becslések szerint a fennmaradó területen 4,6-4,65 tonna termést tudnak hektáronként learatni. Az őszi árpa tavaly ősszel a legjobb időszakban került a földbe, így az őszi vetésű növények közül a legjobban tudta átvészelni a telet és a kora tavaszt - fűzte hozzá.

Tájékoztatott arról is, hogy a repce 15 százalékát takarították be, a 3 ezer hektárnyi területen 2,69 tonnás termésátlagot értek el. Tavaly az aszályos időszakban az átlaghozam 2,6 tonna volt hektáronként. A betakarítás kezdetén viszont nehezen becsülhető meg a repce idei megyei termésátlaga; néhány területen az átlaghozam a hektáronkénti 1 tonnát sem éri el, a megye más részein viszont hektáronként 4 tonna feletti terméseredményre számíthatnak a termelők.

A főfelügyelő tájékoztatása szerint a viszonylag jó terméseredmények hatására az elmúlt évhez képest az idén mintegy 30 százalékkal csökkent a termények felvásárlási ára.

Jelenleg az őszi árpa tonnánként 41-44 ezer forintba kerül, míg a jó minőségű sörárpát 50-52 ezer forintért lehet eladni tonnánként. A takarmánybúzát 41-43 ezer forintért próbálják lekötni a kereskedők Vas megyében, az euro-minőségért 43-44 ezer forintot ígérnek, az étkezési minőség pedig 45 ezer forintba kerül tonnánként, míg tavaly az étkezési minőségű búza tonnánkénti ára jóval meghaladta az 50 ezer forintot.

Hozzáfűzte: az árcsökkenés a repcénél is nyomon követhető, jelenleg 102-105 ezer forintért tudják tonnánként értékesíteni a repcét, a nagy tételben árult jó minőségű olajos növényért 109-110 ezer forintos tonnánkénti árat is ki tudnak alkudni a termelők.

Az aktuális mezőgazdasági munkákról Lukács Zoltán azt mondta, hogy az őszi árpa aratását követően megkezdődött a szalma betakarítása, a terület 80 százalékán, mintegy 5 ezer hektáron végeztek a munkával.

A búza aratása két, két és fél hét múlva kezdődhet el Vas megyében. A térségben tárolási problémák nincsenek, csak azok a gazdák adják el "kombájn mellől, a földekről" a terményt, akiknek likviditási gondjaik vannak. Azok, akik nagyobb mennyiségben termelnek gabonát és megfelelő tárolási kapacitással is rendelkeznek, kivárnak, csak később értékesítik a terményt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!