MENÜ

Az erdők fontosságára hívta fel a figyelmet az ENSZ főtitkár

Agro Napló 2021.03.05.

„Magyarország üdvözli az ENSZ főtitkár szavait, melyekkel az erdők fontosságára hívta fel a figyelmet a Vadvilág Napja alkalmából” – mondta Zambó Péter, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért és földügyekért felelős államtitkára.

 

Március elején világszerte a vadon élő fajok életlehetőségeinek megóvása állt a figyelem középpontjában. A jeles nap alkalmából kiadott közleményében Antonio Guterres ENSZ főtitkár hangsúlyozta, hogy az erdők megóvása egyúttal a fenntartható fejlődési célok elérésének eszköze is. Éppen ezért felhívta az államok  kormányait, a gazdasági élet szereplőit és a népeket, hogy növeljék erőfeszítéseiket az erdők és erdei fajok megóvására.

„Magyarország területének egyötödét borítják erdők, így kiemelkedő a szerepük az ország környezeti állapotának alakításában” – mondta az ENSZ felhívására reagálva Zambó Péter államtitkár.

„Elkötelezettek vagyunk meglévő erdeink megóvásában és a fával borított területek növelésében. Ezt szolgálja az Agrárminisztérium által két évvel ezelőtt meghirdetett Országfásítási Program, aminek hatására már mintegy 26 ezer hektár új erdő telepítésére nyújtottak be pályázatot a magyar gazdák, az állami erdőgazdaságok pedig több száz hektár erdőt ültettek, és egyre nagyobb területeken alkalmazzák a természetközeli erdőgazdálkodás módszereit” – tájékoztatott az államtitkár.

Hogy az erdők fontosságára a társadalom figyelmét is minél szélesebb körben felhívják, az szakminisztérium segíti a mintegy 1500 iskola részvételével április 19-23 között zajló Fenntarthatósági Témahét programjainak megvalósítását. Mindez egyik kiemelt témája lesz az idén az erdők biodiverzitásban betöltött szerepének bemutatása – tartalmazza az összefoglaló.