Az egészséges életmód az élelmiszerbiztonságnál kezdődik

Agro Napló
A humán, az állat- és a növényorvosok összefogása kell ahhoz, hogy a jövőben jelentkező összetett élelmiszerbiztonsági, klímaváltozási és környezetvédelmi problémák emberi egészségre gyakorolt hatásait kivédhessük – derült ki a három szakma közös konferenciáján.
Fotó: AM/Kovács Zoltán

A megfelelő életminőség alappillére a biztonságos élelmiszer, amihez GMO- és vegyszermentes eljárásokat kell alkalmaznunk az állattenyésztésben és a növénytermesztésben egyaránt – mondta Nagy István agrárminiszter a Magyar Állatorvosi Kamara, a Magyar Orvosi Kamara, a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara – valamint az MTA Agrártudományok Osztálya által szervezett a növényorvosok, állatorvosok és humánorvosok II. országos fórumán. Mint mondta, együtt kell megtalálnunk a válaszokat a társadalmi kihívásokra és fel kell hívnunk  a figyelmet arra, hogy a legfontosabb értéket egy ember életében az egészség jelenti.

A miniszter kiemelte, hogy az Agrárminisztérium fontos feladatának tekinti az ehhez szükséges feltételek biztosítását. Jövőre a többletforrásoknak köszönhetően megteremthetőek azok a lehetőségek, amelyek az ágazat versenyképességét és termelőképességét fokozzák.

Az egész napos fórumon a három szakma jeles képviselői együttesen vitatják meg azt, hogy mit tehetünk annak érdekében, hogy az egyre aggasztóbb méreteket öltő környezeti- és egészségkárosodások megfékezhetők, a folyamat visszafordítható legyen.

A szakmai előadások témai között szerepel az egészség- környezetvédelem és élelmiszerbiztonság, illetve az éghajlatváltozás hatásai, következményei, várható kilátásai egészségünkre, környezetünkre. A „One Health” Konferencia ezeknek a súlyos kérdéseknek a megvitatásával, iránymutatásaival is szeretné elősegíteni a humán orvosok, állatorvosok, növényorvosok sikeres munkáját, és egyben a társadalom és nyilvánosság figyelmét is ráirányítani ezen kérdések fontosságára.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!