Az áthúzódó kifizetések miatt nagyon sok pénzt kaptak év elején a gazdák

Agro Napló
Közvetlen támogatásként a tavalyi első negyedéves összeg ötszörösét kaphatták kézhez a gazdálkodók az idei első három hónapban, míg például a 2014–2020 közötti időszakra előirányzott vidékfejlesztési forrásoknak csupán 13 százalékához jutottak hozzá – írja a Világgazdaság az Agrárgazdasági Kutató Intézet pénzügyi hírlevelére hivatkozva.

Az agrár- és vidékfejlesztési támogatásokra idén elkülönített 791,1 milliárd forintból összességében 227,4 milliárd forintot fizettek ki 2018 első negyedévében – közölte az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI). Fontos tudni, hogy az előirányzatok teljesülése a kifizetési rendből adódóan nem mindig időarányos. Számos támogatás ugyanis az év második felében teljesül, bizonyos jogcímek esetében pedig lehetnek áthúzódó kifizetések is – jegyezték meg a hírlevél szerzői.

Az áthúzódó tételekre vezethető vissza, hogy az első negyedéves kifizetések zömét (78,4 százalékát) kitevő közvetlen támogatások összege az előző év azonos időszakában folyósított 38,2 milliárd forint közel ötszörösét érte el.

Az áthúzódó kifizetések mellett a hazai költségvetésből finanszírozott nemzeti támogatások keretében további jelentős összeget, 14,6 milliárd forintot vehettek igénybe a gazdálkodók az első negyedévben.

A Vidékfejlesztési program (VP) 2014–2020-as intézkedéseire 31,5 milliárd forintot folyósítottak az első negyedévben, míg a Magyar halgazdálkodási operatív programra nem történt kifizetés 2018. március 31-ig. A piac szabályozását célzó intézkedésekre 3,1 milliárd forintot fordítottak, amelynek zöme továbbra is a kiegészítő nemzeti támogatással működő programokat fedezte, nagyobb részben nemzeti forrásból.

A 2018. költségvetési évre előirányzott 791,1 milliárd forintból közvetlen termelői támogatásokra 410,1 milliárd, piaci és egyéb támogatásokra 27,4 milliárd, a nemzeti támogatás jogcímeire pedig további mintegy 93,7 milliárd forintot vehetnek igénybe a kedvezményezettek.

A 2014–2020-as tervezési és programozási ciklushoz kapcsolódó vidékfejlesztési és halászati programok idei évre előirányzott támogatási összege az előző évhez képest 53,8 milliárddal 260 milliárd forintra bővült.

Az uniós és a nemzeti támogatások első negyedévi aránya sem az éves helyzetet tükrözi: 2018 első három hónapjában az agrárium és a vidék fejlesztését célzó támogatási összeg 90-10 százalékban oszlott meg az uniós és a nemzeti forrás között, de az éves előirányzott támogatási összeg a korábbi éveknek megfelelően továbbra is a 80-20 százalékos megoszlást követi. Ennek megfelelően 637,5 milliárd forintot folyósíthatnak az európai uniós, 153,6 milliárd forintot pedig a nemzeti költségvetésből a 2018. évi agrár-vidékfejlesztési támogatásokra.

A közvetlen támogatások jogcímein az első negyedévben a termelőknek nyújtott mintegy 178 milliárd forint támogatási összeg legnagyobb részét, 40,8 százalékát (72,6 milliárd forint) a területalapú támogatás tette ki, de hasonlóan magas, 34,5 százalékos arányt képviselt a zöldítési támogatás (61,5 milliárd forint) is. Termeléshez kötött támogatásra 20,4 milliárd forintot, a gyümölcstermesztés támogatására 4,7 milliárdot, ipari zöldségnövények termesztéséhez 3,3 milliárd, cukorrépa-termesztés támogatására 2,3 milliárd forintot folyósítottak, a fiatal mezőgazdasági termelők pedig 1,6 milliárd forint támogatást kaptak.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!