Az agráriumnak fontos a generációváltás és a szakemberek utánpótlása

Agro Napló
Az agráriumnak nagyon fontos a generációváltás és a szakemberek utánpótlása – mondta az agrárminiszter Borsod-Abaúj-Zemplén megyei körútját követően az MTI-nek, a tudósítást a kormany.hu is közre adta.
Fotó: Pelsőczy Csaba

Nagy István az Agrárminisztérium (AM) által fenntartott, miskolci székhelyű Debreczeni Márton Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskolában tett szeptember végi látogatásáról elmondta: az intézményben hentestanulókat és pékeket képeznek, a tárca támogatásával pedig az iskola csontozóüzemét fejlesztik.

A miniszter látogatást tett az egyik sajtgyártással foglalkozó újcsanálosi őstermelőnél, a megyaszói Harangod-Mag Kft. és a Szerencsi Mezőgazdasági Zrt. üzemeiben is. Mint közölte: az ilyen vállalkozások jelentik a magyar agrárium motorját. A jelenlegi rendkívüli helyzetben ugyanis különösen fontos, hogy az ország gazdasága támaszkodni tud a stabilan működő hazai cégekre.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Fontosnak mondta még, hogy itt olyan termékeket tudnak előállítani, amelyek elsők a világ élelmiszeripari versenyében - utalt a tárcavezető a növénytermesztéssel, kertészettel és állattenyésztéssel egyaránt foglalkozó Harangod-Mag Kft. által nemrégiben elnyert rangos nemzetközi díjra.

A szerencsi központú, száz százalékban magyar tulajdonú Szerencsi Mezőgazdasági Kft.-ről szólva megjegyezte, a baromi- és a szarvasmarha-tenyésztés tekintetében teljes körű integrációt megvalósító társaság immár mintagazdaságként működik és a térség legnagyobb foglalkoztatójaként tartják számon.

Az itt zajló szakmai munka és technológiai innováció példaértékű, az ilyen vállalkozásoknak köszönhető a magyar mezőgazdaság sikere és stabilitása - jelentette ki Nagy István. 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!