Anyagi támogatást kapnak a vidéki kisboltok

Agro Napló
Anyagi támogatást kapnak a vidéki kisboltok annak érdekében, hogy könnyebben átvészeljék a pandémia okozta nehéz gazdasági körülményeket – közölte Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, a kormányinfón január végén.
Fotó: MTI

A kormány a vidéki kisboltokat támogató programot indít, erre 45 milliárd forintot szánnak. Az elmúlt időben több kisbolt bezárásra kényszerült a legkisebb településeken. Ezért egyedi pályázati rendszerben lehetőséget adnak arra, hogy forráshoz jussanak – mondta a miniszter.

Hozzátette: így olyan közösségi terek jöhetnek létre, ahol postai szolgáltatás is helyet kaphat, és vény nélküli gyógyszerek forgalmazására is lehetőség lenne.

A Magyar Falu Programmal a kormány célja az, hogy vonzóvá tegyék a falvakat – mondta korábban a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos január végén Osliban, ahol több, a programból megvalósult fejlesztést is átadtak.

Gyopáros Alpár kiemelte: a Magyar Falu Programmal olyan életminőséget kínálnak a fiataloknak, ami helyben maradásra ösztönzi őket. Hangsúlyozta: a kormány folytatja a Magyar Falu Programot, továbbra is a korábbihoz hasonló intenzitással biztosít forrásokat a településeknek a helyi igényekhez illeszkedve.

Gyopáros Alpár rámutatott: a Győr-Moson-Sopron megyei községben 2018-ban 856-an laktak, ez csaknem megegyezik a 2003. évi népszámlálási adatokkal. A népesség azonban 2020-ra – részben a faluban végrehajtott fejlesztéseknek, illetve a csoknak és a falusi csoknak is köszönhetően – 881-re emelkedett – olvasható a kormány honlapján.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!