AM: Stratégiai szerepet tölt be az élelmiszeripar

Agro Napló
Az élelmiszeripar szereplői a járványhelyzet idején is biztosítják az ország élelmiszer-ellátását, amiért köszönettel tartozik nekik minden magyar ember – mondta az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára november közepén a Spar Magyarország Kft. bicskei Regnum Húsüzem és Oktatóközpontjában.
Fotó: AM/Kelemen Gergely

Erdős Norbert kiemelte: a magyar agrárium tavasszal már bizonyította, hogy a legnehezebb körülmények között is helytáll. Így a gazdák erőfeszítései a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart stratégiai ágazattá emelték. Emlékeztetett arra is, hogy a koronavírus gazdasági hatásainak ellensúlyozására az AM 25 milliárd forintos támogatási programot indított a mezőgazdaság és élelmiszeripar szereplői számára. Ebből az összegből hét milliárd forint válságkezelő támogatás érkezett az élelmiszer-feldolgozó vállalkozásokhoz. 

Az államtitkár felhívta a figyelmet, hogy  évek óta nő a minőségi élelmiszerek iránti kereslet, ami a fogyasztók választásának szempontjából is nagy hangsúlyt kap. A Magyar Élelmiszerkönyv hústermékekre vonatkozó előírásának hatására is az abban szabályozott, Magyarországon hagyományosan előállított és ismert húskészítmények minősége javult, a vásárlók választását pedig a termékeken feltüntetett még szélesebb körű jelölés segíti.

A politikus a bicskei Regnum húsüzemben találkozott a cég élelmiszeripari cégvezetőjével és ügyvezető igazgatójával. Az eseményen elhangzott: az ország egyik legmodernebb technológiával működő üzeme folyamatosan bővíti kapacitását, ahol 2019-ben már 13 ezer tonna bontott sertéshúst és ezer tonna bontott marhahúst dolgoztak fel – tartalmazza a lapunknak az eseményről elkkutatott összefoglaló.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!