2024. március 29. péntek Auguszta

AM: idén 470 milliárd forintra támogatásra számíthatnak a gazdák

Agro Napló
Idén mintegy ötven jogcímen összesen 470 milliárd forint támogatást igényelhetnek a mezőgazdasági termelők – közölte az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

Feldman Zsolt azt mondta, a támogatás például kompenzálja azokat a többletköltségeket, amelyek a szigorúbb előírások betartása miatt keletkeznek, és jövedelempótlásként is szolgálnak, hogy ne szűnjenek meg a kisebb gazdaságok.

Az idei kiírásban változás többek között, hogy új gyümölcskultúrákra - például füge, kivi - is kérhető támogatás, továbbá az is, hogy a jogszerű földhasználattal kapcsolatos nyilatkozatot csak elektronikusan lehet intézni - ismertette.

A kérelem benyújtásakor a rendszer hibaüzenetekkel segíti a helyes kitöltést, ezzel évente több tízezer gazdát védenek meg a támogatás csökkenésétől.

Feldman Zsolt a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában arról beszélt, hogy a kérelmeket május 15-ig a Magyar Államkincstár e-ügyintézési felületén kell benyújtani. A kérelmeket a határidőt követően június 11-ig még be lehet nyújtani, ez esetben viszont a megállapított támogatási összeg munkanaponként egy százalékkal csökken - tette hozzá.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Elindult az előlegkifizetés!

Elindult az előlegkifizetés!

Október 17-én hétfőn elkezdődött az idei egységes kérelmekhez kapcsolódó emelt összegű előlegfizetés – mondta az agrárminiszter hétfői sajtótájékoztat...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!