Állattartókat segítő állategészségügyi támogatásokat fizet ki az MVH

Agro Napló
Az egyes állatbetegségek megelőzésének, illetve leküzdésének támogatására a baromfi ágazat esetében 22,7 millió forint, míg az egyéb állatfajok esetében 65,9 millió forint összegű támogatást folyósít a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) - közölte az MVH pénteken az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint így az állattartók támogatott állat-egészségügyi szolgáltatásokat vehetnek igénybe.

    A sertésfeldolgozást végző üzemek részére nyújtott de minimis - csekély összegű - támogatás keretében 125,3 millió forintot fizetnek ki. Az idevonatkozó rendelet alapján például gépekre, technológiai berendezésekre, feldolgozó eszközökre, illetve feldolgozott termék szállításra alkalmas hűtőtérrel rendelkező tehergépjárművek beszerzéséhez lehetett támogatást igényelni.

    Folytatódik a méhész-gazdálkodókat segítő támogatások kifizetése is. A Magyar Méhészeti Nemzeti Program keretében a vándoroltatáshoz, mézkinyeréshez és léptároláshoz szükséges új eszközök beszerzésére illetve elméleti ismeretterjesztésre lehet pénzügyi segítséget kérni. Erre 84 méhész, illetve méhész egyesület részére 6,3 millió forint támogatást fizet ki az MVH.

Forrás: MTI

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erdőtelepítésre még bőven van forrás

Erdőtelepítésre még bőven van forrás

Az ezen a héten újranyíló pályázattal együtt a Vidékfejlesztési program (VP) öt kiírásában van még fejlesztési forrás az erdőgazdálkodók számára. A pr...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!