Államkincstár a kifizetésekről: nincs késedelem, csak más az ütemezés

Agro Napló
Néhány nappal ezelőtt a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége közleményben jelezte, hogy nem az elvártaknak megfelelően halad a tavalyi uniós támogatások kifizetése. Az államkincstár a nak.hu-nak jelezte, nincs fennakadás az utalásoknál.

Az idei egységes kérelmek elkészítése során a következő esztendőre kívánatos támogatási összegeket tüntetik fel a gazdálkodók. Ugyanakkor a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) múlt heti állásfoglalása szerint az MVH, illetve annak utódja, a Magyar Államkincstár még több gazdának is adós a 2016-ra járó juttatással.

„A támogatási előlegek kifizetése 2016 októberében – az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően – rendben megkezdődött és év végéig nem is volt komolyabb fennakadás, időarányosan jól teljesültek az utalások. Ezt követően azonban, a zökkenőmentesnek beharangozott 2017-es átállás – az agrártámogatások kifizetése a Magyar Államkincstárhoz került – első két hónapjában egyáltalán nem, idén márciusban is csak akadozva érkezett támogatás a termelőkhöz. Sokan vannak, akik idén még egyetlen forintot sem kaptak, holott az elmúlt években áprilisra a termelők nagy része gyakorlatilag már majdnem minden neki járó támogatáshoz hozzájutott.” – közölte a szervezet.

A szövetség közleménye után a nak.hu megkereste az államkincstárat. A MÁK részünkre elküldött válaszában jelezte, hogy fennakadást legfeljebb csak kifizetések más ütemezése miatt érzékelhetnek a termelők.

„Nincs késedelem és nem is várható késedelem a kifizetések terén, a területalapú és a termeléshez kötött támogatásoknál a tavalyi támogatási szintnél magasabb értékben teljesített kifizetéseket a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, illetve a beolvadásos különválást követően a Magyar Államkincstár. Folyamatos a 2016-ban benyújtott kérelmek ügyintézése, illetve a kifizetés. Ennek keretében eddig több mint 340 ezer kérelemre hagyott jóvá a Magyar Államkincstár 320 milliárd forintot meghaladó összeget. Kistermelői támogatásra a 42 ezer ügyfélből több mint 38 ezer ügyfél részére utalt támogatást. SAPS támogatás esetében több mint 126 ezer gazdálkodó kapott már kifizetést, az összeg mintegy 90 százalékát kifizette a hivatal. A 2016. évi egységes kérelemhez kapcsolódóan az MVH 287 milliárd forintot fizetett ki előlegként, illetve részfizetésként a gazdálkodóknak 2016. december 31-ig, ami közel 100 milliárd forinttal haladta meg a tervezettet. Zöldítésre 120 ezer ügyfélnek volt kifizetés 70 milliárd forintot meghaladó mértékben, a kifizetések folyamatosak. Idén már több mint 15 milliárd forintot utalt a Magyar Államkincstár zöldítés jogcímre."

Mint írták, az új Közös Agrárpolitika bevezetése óta a korábbiaktól eltérően a területalapú támogatás (SAPS) és a zöldítés különvált. Ez azt jelenti, hogy a kifizetések más ütemezésben és nem egyszerre történnek. Úgy vélik, a megszokottól eltérő ütemezés okozhat esetleg nehézséget a gazdálkodóknak, de ez nem befolyásolja a kifizetések folyamatos, határidőben történő végrehajtását.

,,A Magyar Államkincstár 2017. január 1. és 2017. április 6-a között közel 70 milliárd forintot kifizetett a gazdák részére. Amint azt a számok is igazolják, a kifizető szervet érintő átalakítás ellenére a támogatások utalása folyamatos volt, és jelenleg is minden lehetséges erőforrást a fennmaradó jogos támogatások gördülékeny kifizetésére fordít a Magyar Államkincstár.”

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!