Akik a túlélésért halásznak

Agro Napló
A FAO tanulmánya tárja fel azokat a szakpolitikai dilemmákat, amelyek azokat érintik, akiknek a tányérunkra kerülő halat köszönhetjük.

Kép: ©FAO/ Pietro Cenini

A fogyasztókhoz eljutó halmennyiség kétharmadát kis halászok fogják ki. Köztük ráadásul sokan egyszerű csónakokat, fatörzsből vájt kenukat, rögzített kerítőhálót, mint az India keleti partját tarkító „rampanik”, használnak.

Mielőtt azonban azt gondolnánk, ők egy letűnt korszak utolsó szemtanúi, érdemes megjegyezni, hogy a kishalászok által használt technológia és módszerek általában jól belesimulnak természeti és társadalmi környezetükbe. Ennek ellenére helyzetüket gyakran nehezíti a szabályozó környezet, amely róluk elfeledkezve inkább a nagy, kereskedelmi halászflottákra íródik, olvasható az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) egy új jelentésében.

Kishalászati iránymutatások: Globális végrehajtás több mint 30 esettanulmányt mutat be Grönlandtól Zanzibárig, melyek különböző problémákat, mint a nők részvétele vagy a fenntartható erőforrás-használat, tárnak az olvasó elé.

Ez az első összegzés azokról a 2014-ben elfogadott nemzetközi irányelvek megvalósításáról, amelyek a mintegy 100 millió kishalász helyzetét hivatottak rendezni azok élelmezési és szegénységcsökkentési szerepe miatt.

„A koherencia a döntéshozatalban – a kereskedelemért, környezetvédelemért és a turizmusért felelős minisztériumok közti együttműködés révén – kulcsfontosságú, hogy megvédjük a halászcsaládok jogait és érdekeit, akik gyakran alacsony jövedelemből a társadalom peremén élnek”, mondta Nicole Franz a FAO vezető szakértője ezen témában.

Hozzáférés és lehetőségek

Az egyik kritikus kérdés a tulajdonhasználat, illetve hozzáférés, amit a nemzetközi irányelvek alapján a szélesen vett emberi jogi értelmezésben kellene definiálni, közben a halászat helyi jellegzetességeit is figyelembe véve.

A Salamon-szigeteken, hoz példát a kiadvány, a földhasználat joga a szokásjogon alapul, a halászat pedig csak a helyieknek engedélyezett. Ez szigorúan meghatározza annak módját, továbbá azt is, hogy a fogás nem értékesíthető, (legfeljebb elcserélhető) és csak háztartási fogyasztásra lehet felhasználni. Ezen szokások a nem őslakos halászok számára diszkriminatívak lehetnek.

Környezetvédelem

Egyre komolyabb probléma a helyi halászok hozzáférése a védelem alá helyezett tengerparti területekhez, ahol bizonyos esetekben még a halászat is tiltott. Óvatos egyensúlyra van szükség a tengeri élővilág megőrzése és a helyi közösségek túlélése között.

Costa Rica élen jár a biológiai sokféleség megőrzését célzó területek kialakításában. Együttműködve a FAO-val a gyakorlatban is alkalmazza a már hivatkozott irányelveket, ráadásul a kishalászok aktív bevonásával. Ezen nehézsorsú emberek gyakran a belső, szárazföldi területekről érkeznek. Mégis partnerekként kezelve őket, párbeszéddel alakították ki annak módját, hogyan tudnak részesülni a tengeri erőforrásokból nem kimerítve azokat.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!