Akár harmadával is drágulhat a lucfenyő métere

Agro Napló
A magyarországi termesztésű vágott lucfenyő 20-25 százalékkal, esetenként 30 százalékkal is drágulhat idén, ára méterenként a 3200 forintot is elérheti a munkabérek jelentős, mintegy 50 százalékos emelkedése miatt – közölte a Magyar Díszkertészek Szövetsége az MTI-vel.

A fenyőket egyedileg beárazva kínálják, a termesztő és a kereskedő közti ármegállapodásban a méterár az irányadó. A közlemény szerint az átlagos eladási ár az ezüstfenyőnél méterenként 5500 forint, a nordmann fenyő méterénél pedig 6500 forint körül mozog, az előző évihez hasonlóan. 

Arról is beszámoltak, hogy Magyarországon, 1500-2000 hektáron termelnek fenyőfákat. A karácsonykor értékesített hazai fenyőfák jelentős hányada Vas, Zala és Somogy megyei karácsonyfa-termesztésre szakosodott kertészetből származik. A vágásra szánt luc, ezüst és nordmann fenyőket átlagosan 5-10 évig gondozzák. A karácsonyi szezonban az országban az import áruval együtt mintegy 2-2,5 millió fenyőfát értékesítenek.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Fenyőfából is a hazai ajánlott

Fenyőfából is a hazai ajánlott

Hazánk földrajzi adottságaiból – azaz a magashegységek hiányából – következik, hogy bizonyos fajta fenyőket, elsősorban a karácsonyfaként tartósságáró...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!