Afrikai országokkal és Kazahsztánnal is mezőgazdasági együttműködésekre törekszünk

Agro Napló
A mezőgazdasági és élelmiszeripari együttműködés mellett az agrárdigitalizáció elterjedésének fontosságáról is beszélt Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, és Kairat Abdrakhmanov kazah külügyminiszter csütörtöki találkozójuk alkalmával – közölte az FM. Nagy István, a tárca parlamenti államtitkára pedig a budapesti Afrika expó megnyitó ünnepségén beszélt arról, hogy kutatási és fejlesztési együttműködések jöhetnek létre Magyarország és Afrika államai között, továbbá egy magyar-afrikai ökológiai intézet létrehozása is szerepel az agrártárca terveiben.

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária/FM

A kétoldalú megbeszélésen a kazah-magyar mezőgazdaságot érintő együttműködés elmélyítéséről, további lehetőségeiről egyeztetettek a miniszterek. Fazekas Sándor megerősítette, hazánk is fejlődési lehetőséget lát az agrárdigitalizáció elterjedésében és annak a mezőgazdasági eredményekre gyakorolt hatásában. Kifejtette: ahhoz, hogy ezt a növekedési lehetőséget kihasználhassuk, alkalmazkodni kell a klímaváltozáshoz, növelni szükséges az öntözött területeket és alkalmazni a precíziós technológiákat.

A földművelésügyi miniszter jelezte továbbá, hogy Magyarország kész a vetőmagexporttal kapcsolatos adminisztrációt könnyíteni, ezzel is hozzásegítve Kazahsztánt ahhoz, hogy növelhesse termésátlagait. A magyar vetőmagok kazahsztáni honosítása érdekében Magyarország szakmai egyeztetést, a módszertan átadását ajánlotta.

A tárgyaló felek szorgalmazták a magyar és kazah kutatóintézetek közötti együttműködési megállapodások létrejöttét, a tapasztalatok átadását. A kazah külügyminiszter elmondta, országa támogatja, hogy kazah diákok magyarországi agráregyetemeken tanuljanak.

Szaktanácsadás, kutatási projektek, ökológiai intézet Afrikában

Nagy István a rendezvényen hangsúlyozta: Magyarországnak fontos szerepe lehet a mezőgazdaság fejlesztésében és a megújuló energia kutatásában a jelentős nyersanyagkészletekkel és termőföldekkel rendelkező kontinensen.

Ismertette, hogy Teleki Sámuel Magyar-afrikai Ökológiai Intézet néven állandó - a magyar kutatási, innovációs, tudományos és oktatási együttműködést támogató - intézet jöhet létre a kontinens valamelyik államában.

Nagy István kiemelte továbbá a migráció csökkentését, a agro-biodiverzitást és a családi farmokat támogató ugandai agrár-szaktanácsadási oktatási projektet, amely az Ugandába irányuló magyar tudás- és technológiatranszfer hatékonyságát erősítheti, Nigériában pedig magyar növénytermesztési technológiákat közvetítő gazdaság jöhet létre.

Felidézte, hogy a kormány eddig is támogatta a magyar-afrikai kapcsolatokat: rendszeresen üléseznek például a gazdasági vegyes bizottságok és a mezőgazdasági munkacsoportok, Magyarország szakértői és üzleti csoportokat fogad és küld a kontinens országaiba. A kapcsolatokat az utóbbi években a magyar és afrikai mezőgazdasági kutatóintézetek együttműködései is erősítik - tette hozzá.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a magas szintű együttműködéseket az afrikai államok is szorgalmazzák - áll az FM közleményében.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!