A tejtermék piacon 43 százalékkal csökkent az import-Videóval

Agro Napló
A belső piacon 2013-ban 43 százalékkal sikerült visszaszorítani a tejtermék importot az előző évhez képest, a külföldiek helyét a hazai termékek foglalták el – mondta a vidékfejlesztési miniszter csütörtökön sajtótájékoztatón, miután konzultációt folytatott a tejágazat meghatározó szereplőivel Mezőfalván.

Fazekas Sándor a tejágazat szempontjából eredményesnek minősítette az elmúlt négy évet, hiszen tíz százalékkal bővült a hazai tejtermelés és a tehénállomány is. A siker kulcsának az ágazati szereplők, a minisztérium és a szakmai szervezetek közötti eredményes együttműködést nevezte.

 

 

Hangsúlyozta, hogy „a magyar tejágazat jó kondícióban van, ezért jó esélyekkel áll a 2015-ös, uniós tejkvóta-rendszer megszűnése előtt”.

A tárcavezető reményét fejezte ki, hogy a sikeres időszak 2015 után is folytatódhat. Fontos feladatnak nevezte a nagykereskedelmi tevékenység esetében a telephely fogalmának meghatározását. Hozzátette: az agrárkamara és az ágazati szereplők közreműködésével kompromisszumos megoldást keresnek, hogy „a legális kereskedelem bővülhessen, a feketegazdaság visszaszoruljon és minden szereplő jól járjon”.

Fazekas Sándor elmondta, hogy a kézműves sajtok és tejtermékek pontos leírása és minősítése is a közeljövő egyik nagy feladata.

Közölte: szándék van az állattartó telepek fejlesztése, a gépbeszerzések, illetve az állatjóléti támogatások folytatására. Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt években több tízmilliárd forintos fejlesztések zajlottak, így az ágazat külföldön is versenyképesebb volt.

Zászlós Tibor, a házigazda Mezőfalvai Mezőgazdasági Zrt. vezérigazgatója, az Agrárgazdasági Kamara országos alelnöke kiemelte, hogy a tejágazat hosszú éveken át veszteséges volt, de az elmúlt időszakban egyértelműen előnyössé vált a tej termékpálya. Hozzátette: a tejárak folyamatosan emelkedtek, ami a piaci hatásokon kívül a különböző támogatásoknak és a pályázati rendszernek köszönhető.


Fotó: Pelsőczy Csaba

 

Hangsúlyozta, hogy a tejtermelési kedv folyamatosan növekszik, tavaly például országos rekordot döntött a tejtermelés. Szerinte mindez annak köszönhető, hogy a minisztérium megtalálta azt az utat, ami lényegesen stabilabb tejtermelést tesz lehetővé.

Az egyeztetéssel kapcsolatban kifejtette: a fő hangsúly az eredmények megőrzésén és hosszú távú fejlesztésen volt.

Forrás: MTI/VM Sajtóiroda

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
A Tej Világnapja online is sikeres volt

A Tej Világnapja online is sikeres volt

Idén online keretek között rendezte meg a Tej Világnapját a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (Tej Terméktanács) a koronavírus-járványra tekint...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!