A tej hazai, a sajt többnyire külföldi a boltokban

Agro Napló
A tej terméktanács szerint míg a kiskereskedelmi láncok döntő többsége már a hazai termelésből származó tejet részesíti előnyben, ugyanakkor sajtból még mindig a külföldiből van több az áruházakban – olvasható a Magyar Idők csütörtöki számában.

Mélykuti Tibor, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke a Magyar Időknek elmondta, a piacon kilencven százalékban hazai előállítású tej van forgalomban, ami annak is köszönhető, hogy két évvel korábban hét kiskereskedelmi lánccal bővült a terméktanács tagsága.

Hozzátette: ezzel szemben a nagykereskedők, a minél nagyobb profitra hajtva, importáruk tömegét hozzák az országba, és ezek minősége igencsak megkérdőjelezhető. A nagy tejtermelő országok ugyanis jellemzően a felesleges árut zúdítják a magyar fogyasztókra, diszkontáron. A sokszor irreálisan olcsón piacra kerülő termékek ugyanakkor nagy kárt okoznak a hazai feldolgozóknak.

A szakember arra figyelmeztetett, hogy az enyhe tél miatt uniós és hazai szinten is nőtt a tejtermelés, és emiatt a következő hónapokban újra problémát jelenthet, hogy a csehek, a németek vagy a lengyelek nálunk próbálják meg olcsón eladni a termékeiket.

Ez a tendencia a sajt piacán is érezteti hatását, ugyanis az unióban általában a megtermelt tej 37 százalékából készül sajt, a megszokottnál magasabb hozamok miatt azonban ez az arány is emelkedhet.

A hazai feldolgozók az elmúlt években elkezdték fejleszteni a sajtgyártó kapacitásaikat, ezek a fejlesztések azonban csak akkor érhetnek célt, ha az UHT tejhez hasonlóan sajtból is elsősorban a magyar terméket teszik polcaikra a kereskedők és helyezik kosaraikba a vásárlók – olvasható a Magyar Időkben.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!