2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

A NÉBIH elnöke fogadja a tejtermelők képviselőit

Agro Napló
Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) elnöke egyeztetésre várja hétfőn a tejtermelők képviselőit. A NÉBIH az elmúlt években is sokat tett az ágazat tisztaságának védelméért. Emellett, ahogy eddig is, nyitott az ágazati szereplők javaslataira, hisz mindannyiunk érdeke a kiváló minőségű, biztonságos hazai termékek és a magyar munkahelyek védelme.

A Földművelésügyi Minisztérium és a NÉBIH mindent megtesz annak érdekében, hogy termőföldtől az asztalig biztosítsa az élelmiszerlánc zavartalan működését, megteremtve ezáltal mind az előállítók, mind a forgalmazók és természetesen mind a magyar emberek számára a mindennapok nyugodt légkörét. E területen belül a tejágazat, a magyar tejtermelők helyzete már az elmúlt években is kiemelt jelentőséggel bírt mindkét szervezet életében.

A NÉBIH megalakulása óta számos vizsgálatot folytatott a tejágazatban. Ezek részben ágazati javaslatra, részben hivatalból történtek. A hatóság rendszeresen vizsgálja a tisztességtelen forgalmazói magatartást a tejpiacon. Az elmúlt négy évben majd négy tucat ilyen irányú ellenőrzést végeztek a szakemberek. Ennek eredményeként 15 alkalommal állapítottak meg jogsértést és több mint 96 millió forint termékpálya-felügyeleti bírságot szabtak ki – védve ezzel mind a tisztességes forgalmazók, mind pedig a vásárlók érdekeit.

Rendszeresek az élelmiszerbiztonsági célellenőrzések is, elsősorban a Kiemelt Ügyek Igazgatóságának közreműködésével. A tej- és tejtermékekre fokuszáló kiemelt akciók során két és fél év alatt mintegy 310 tonna alapanyagot, félkész- és készterméket foglaltak le az ellenőrök, többek között higiéniai problémák, lejárt fogyaszthatósági idő, illetve ismeretlen eredet miatt.

A NÉBIH a piacszerzésben is segíti a hazai tejfeldolgozó létesítményeket és a hozzájuk kapcsolódó tejtermelő gazdaságokat. E téren elsősorban az export auditokra történő felkészülésben és az ellenőrzések lefolytatásában nyújt szakmai támogatást a hivatal.

A hatósági munka alapját az Élelmiszerlánc-biztonsági Stratégia adja. A rendelet szintű dokumentum – amellett, hogy „zéró toleranciát” hirdet a tisztességtelen vállalkozások ellen – kiemelt figyelmet fordít az ágazati szereplőkkel való együttműködésre, a partnerségre, az információk és tapasztalatok kölcsönös megosztására. A sikeres partneri kapcsolat kiváló példája a Tej Szakmaközi Szervezettel és Terméktanáccsal végzett közös munka, amit február elején együttműködési megállapodás formájában is megerősített a két szervezet.

Oravecz Márton, a NÉBIH elnöke a hétfői demonstráció alkalmával a petíció átvétele mellett egyeztetésre is várja a tejtermelők képviselőit, hiszen a cél közös: a magyar gazdaság és a hazai tejágazat, a magyar tejtermelők védelme.

Forrás: NÉBIH

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Fertőzött húsmarha-állomány!

Fertőzött húsmarha-állomány!

Gümőkór fertőzöttséget igazoltak a hatósági vizsgálatok 2022. február elején egy Bács-Kiskun megyei állattartó telepen. A telepen forgalmi korlátozást...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!