A NAK segíti az öntözéses szolgalom megalapításában résztvevőket

Agro Napló
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) útmutatót készített az öntözési szolgalom megalapításában érdekeltek számára – közölte a köztestület lapunkkal.

A tájékoztatás emlékeztet: az öntözéses gazdálkodásról szóló tavaly hozott törvény ez év január elsejétől hatályos, a részletszabályait tartalmazó végrehajtási rendelet pedig az év közepén lépett érvénybe. A jogszabály bevezette az öntözéses szolgalom intézményét is. Az öntözéses gazdálkodás folytatása érdekében a vízilétesítmény vízjogi engedélyese ugyanis öntözési szolgalomra jogosult, amely alapján a szolgáló ingatlan tulajdonosa, használója köteles tűrni, hogy az ingatlanán az öntözéses gazdálkodást folytató mezőgazdasági termelő a mezőgazdasági tevékenysége folytatásához szükséges öntözést szolgáló vonalas vízilétesítményt létesítsen és üzemeltessen, az ehhez szükséges vízimunkákat elvégezze, illetve az öntözőberendezést átvezesse, ha az az ingatlan rendeltetésszerű használatát nem zárja ki.

Az összefoglalóban a NAK felhívja az érintettek figyelmét, hogy az agrárkamara elsősorban a szolgalom megalapításában érdekeltek – az öntözéses gazdálkodást folytató mezőgazdasági termelők és a vízilétesítmény elhelyezésével érintett terület tulajdonosai, használói – számára készített egy útmutatót, amelynek segítségével tájékozódhatnak a megalapítás eljárásáról, folyamatáról, valamint a kártalanításról.

Az öntözési szolgalmat a vízügyi hatóság a vízjogi engedélyben alapítja és jegyezteti be. A szolgáló ingatlan tulajdonosát a korlátozás mértékének megfelelő kártalanítás illeti meg, amelyet a vízjogi engedélyes térít meg. Az öntözési szolgalom alapítására irányuló kérelem benyújtása előtt az alapítást kérelmező egyeztetést tart a szolgalommal terhelni kívánt ingatlan tulajdonosával és a földhasználati nyilvántartásba vagy az erdőgazdálkodói nyilvántartásba bejegyzett használójával az öntözési szolgalom nyomvonalának kialakításának érdekében, azért hogy az érintett ingatlan rendeltetésszerű használata megmaradjon és kizárólag a szükséges mértékben legyen korlátozva.

Amennyiben megtörtént a megegyezés – amelyre törekedni kell –, abban az esetben az érintettek szabadon dönthetnek a kártalanítás mértékéről. Amennyiben nincs megegyezés, akkor azt indokolni kell, illetve a létesítéskori kártalanítás mértékét a rendeletben meghatározott képlettel szükséges meghatározni. A hatóság a kártalanítás összegének nagyságát pedig különböző szempontokat, az érintett földterület adottságait, az igénybevétel időtartamát, jellegét figyelembe véve állapítja meg. A végrehajtási rendelet kitér a legáltalánosabb esetre, amikor is a vízilétesítmény művelés alól kivett ingatlanra kerülne: ekkor négyzetméterenként 173 forint összegű egyszeri kártalanítás jár a terület tulajdonosának – tartalmazza az összegzés.

A NAK útmutatója ide kattintva érhető el.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!