A magyar méhészek tudása a sikeres mezőgazdaság alapja, kulcsa

Agro Napló
A magyar méhészek tudása, illetve felelőssége, a méhcsaládokkal végzett tevékenység a sikeres mezőgazdaság alapja, kulcsa, és ezért jár nekik a megkülönböztetett figyelem – mutatott rá az agrárminiszter egy szakmai rendezvényen Jászberényben augusztus elején.
Fotó: Pelsőczy Csaba

Nagy István a 33. Nemzetközi Mézvásár és Méhésztalálkozó megnyitóján kiemelte: köszönet illeti a magyar méhésztársadalmat az elmúlt egy év nehézségei, a koronavírus okozta járvány és az időjárási körülmények ellenére tanúsított helytállásért, hiszen a méhészek a beporzás biztosításával és a méztermeléssel olyan nagy szolgálatot tettek a magyar mezőgazdaságnak, ami pénzben nem kifejezhető. A magyar méhészek megmutatták, mire képesek, ezért mindent el kell követni annak érdekében, hogy folytathassák tevékenységüket – fogalmazott a tárcavezető, jelezve: Magyarországon ennek érdekében a méhésztársadalom kapott először teljeskörű adómentességet.

Nagy István megjegyezte: Európa-szerte elöregedőben van a méhésztársadalom, maga a méztermelés mint gazdasági tevékenység pedig önmagában "nehezen áll meg a lábán". Ezekből pedig az következik, hogy veszélyben van a beporzás – tette hozzá. A statisztikák szerint ugyan nő a méhcsaládok száma, de az agrárminiszter úgy látja, ez vészjelzés, a méhészek ugyanis 20 évvel ezelőtti bevételeik elérése érdekében emelik a méhcsaládok számát.

A tárcavezető azt mondta – tájékoztatott a tárca honlapja –, a magyar mezőgazdaság kulcsa kerül veszélybe, ha már nem nyújt megélhetést a méhészet, éppen ezért át kell strukturálni a méhészek bevételét: a jövőben nem a méztermelést kell figyelembe venni, hanem a beporzásban végzett tevékenységet. A kettő között nagy különbség van, de a biztos és kiszámítható jövő érdekében - illetve, hogy az agrárium egyéb szereplői is megnyugtató módon tudjanak tervezni - biztonságban kell tudni a méhcsaládokat és a méhészeket – tette hozzá.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Kiemelte: a méhészek harmadik éve küszködnek az akác elfagyásával, a repce korai nyílásával, a hideggel és az esővel. A napraforgók esetében pedig az önbeporzók térnyerése miatt egyre kevesebb a nektártermelés, tehát minden olyan klasszikus, nagy méhlegelő, amely biztosította a kellő mézmennyiséget, veszélybe került.

Nagy István hozzátette, hogy most még megnyugtatóak a statisztikák, hiszen azt állítják, hogy a világon Görögország után Magyarországon a legnagyobb a méhsűrűség, de "észre kell venni a vészjelzéseket, és meg kell érteni az előre mutató folyamatokat", hogy felelősséggel fel lehessen készülni a jövőre. Ez pedig egy teljesen új szemléletet igényel - fogalmazott a miniszter. Hangsúlyozta: a társadalomnak meg kell értenie, hogy beporzók nélkül nincs élet, az élelmiszerek kétharmada ugyanis a méhek tevékenységétől függ.

Nagy István közölte: a világ élelmiszer-termelése érdekében biztosítani kell az ökológiai sokszínűség fennmaradását, amelyet a magyar méhek tesznek lehetővé. Azt mondta, óriási felelősség ez, akárcsak úgy végezni a méhészetet, hogy másokkal is megszerettethető legyen ez a szakma. Az agrárminiszter rámutatott: az idén 100 millió forintról 110 millió forintra nőtt a méhészeti járművekre igényelhető úgynevezett mezőgazdasági csekély összegű támogatás. A gyors joggyakorlásnak köszönhetően Magyarország ki tudta használni az Európai Bizottság által jóváhagyott pluszforrásokat, így a tagországok közül elsőként a magyar méhészek használhatják ezt a keretet. Idén júliustól pedig ismét beadható a méhészek átmeneti támogatása.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Hamarosan, néhány héten belül megjelenik az úgynevezett fipronil-rendelet is – tájékoztatott a miniszter - ami lehetővé teszi, hogy a szennyezett állatgyógyászati készítmények miatt veszteséget szenvedő méhészeket az állam kártalaníthassa. A kormány az eddigiekhez hasonlóan most sem hagyja magukra a termelőket a bajban – jelentette ki Nagy István.

Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke arról beszélt: most újra beadhatják támogatási igényüket a méhcsaládonkénti második ezerforintos támogatásra azok a méhészek, akik tavaly igényelték az első ezerforintos támogatást, de a másodikra még nem nyújtottak be kérelmet vagy az elsőből bizonyos okok miatt nem részesültek. Ez mintegy 1400 méhészt érint.   

Az OMME elnöke rámutatott arra is, a kormány mintegy százmillió forintot különített el annak érdekében, hogy 2025-ben a méhészeti világkiállításnak Magyarország adhasson otthont. Közölte, az agrárminiszter nemcsak nemzeti, de uniós szinten is mindent elkövet a méhésztársadalom érdekében, hiszen 2023. január 1-jétől a közös agrárpolitika része lesz a méhészeti ágazat, újabb támogatási lehetőségeket megnyitva a méhekkel foglalkozók előtt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Kevesebb méh pusztult el a múlt évben

Kevesebb méh pusztult el a múlt évben

Kevesebb méh pusztult el a múlt évben mint az előzőben, de ennek ellenére nem zártak jó évet a méhészek, ugyanis az árak nyomottak voltak és a tavalyi...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!