A Magosz és a NAK is segíti a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezését

Agro Napló
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) is támogatja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) európai polgári kezdeményezését a nemzeti régiók védelméről – közölte a két támogató szervezet az Agro Naplóval.  

A tájékoztatás szerint így a gazdálkodóknak lehetőséget biztosítanak arra, hogy a falugazdászoknál elérhető aláíróív szignálásával sikerhez segítsék a szóban forgó ügyet. Ennek alapján csatlakozásukkal pozitívan befolyásolhatják székelyföldi gazdatársaik jövőjét.

A magyar Országgyűlés közelmúltbeli döntése értelmében ötpárti határozatban támogatta az SZNT európai polgári kezdeményezését a nemzeti régiók védelméről. A kezdeményezés elindításáért az SZNT hat évig pereskedett az Európai Bíróságon.

A magyarországi parlament egyúttal felhívta az anyaországi és a külhoni nemzetrészekben élő magyarok figyelmét, hogy a polgári kezdeményezést aláírásukkal minél nagyobb számban támogassák. A törvényhozás felhívására a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is az ügy mellé áll, és falugazdász-hálózatán keresztül lehetőséget biztosít a hazai gazdálkodóknak, hogy aláírásukkal csatlakozzanak a kezdeményezéshez. A támogatói ívet március elején Győrffy Balázs, a NAK elnöke és Jakab István Magosz elnöke is aláírta.

„A kezdeményezés sikere, amelynek első feltétele az egymillió aláírás összegyűjtése, a következő évtizedekre meghatározhatja a Kárpát-medencei magyarság jövőjét” – hangsúlyozta Győrffy Balázs, a NAK elnöke.

A magyarországi gazdálkodók kézjegyeikkel nemcsak a konkrét akciót segíthetik, hanem közvetve székelyföldi gazdatársaikat is. Az európai polgári kezdeményezés lényege, hogy az Európai Unió kohéziós politikája kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól.

Egymillió aláírás összegyűjtése esetén az ügyet az Európai Bizottság a munkarendjébe illeszti, és elindíthatja az uniós jogalkotási eljárást. Ennek sikeres lezárása esetén akár Székelyföld is lehetőséget kaphat arra, hogy hozzáférjen az uniós strukturális és más alapokhoz, forrásokhoz és programhoz.

A NAK-nak is fontos a regionális kultúrák sokszínűsége, és azok sajátosságainak fennmaradása a jövő generációi számára. A kezdeményezés elősegíti a székelyföldi magyar gazdák szülőföldön való megmaradását és boldogulását, ami számukra és a kamara számára egyaránt fontos.

Így a hazai gazdálkodók aláírásukkal elősegíthetik a székelyföldi agrár- és élelmiszergazdaság megerősödését, fejlődését, továbbá a helyi gazdaközösségek egyenlő hozzáférését az uniós agrártámogatásokhoz.

„Trianon után száz évvel most végre lehetőség nyílik arra, hogy a különböző országokban rekedt magyar és más nemzeti közösségeket is elismertessük Európával, érdekükben fel tudjunk lépni. A kezdeményezés sikere kötelezné Brüsszelt, hogy komolyan foglalkozzon azokkal a nemzeti közösségekkel, amelyek a saját országukban gyakran kisebbségi létük miatt szenvednek el hátrányokat” – fogalmazott Jakab István, a Magosz elnöke.

A falugazdász-hálózatban az agrárkamarai munkatársaknál már március elejétől elérhető az aláíróív. A NAK kér valamennyi kamarai tagot, gazdát, hogy keressék fel a lakhelyükhöz legközelebb dolgozó falugazdászt, és segítsék sikerhez a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezését.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!