A magánszemélyeknél elhalasztotta a tagdíj-megállapítást és befizetést a NAK

Agro Napló
A magánszemélyek esetében elhalasztotta a tagdíj-megállapítást és befizetést a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) – közölte lapunkkal április végén a köztestület, hozzáfűzve: a gazdálkodó szervezeteknek június 15-ig kell befizetniük az agrárkamarai tagdíjat

A NAK jelzi: az országos elnökség döntése értelmében az idei tagdíj-megállapítás két ütemben zajlik. Az árbevétel alapú tagdíjat fizető tagok közül az év első felében (május 1. és június 15. között) a gazdálkodó szervezetek, az év második felében (várhatóan ősszel) pedig az őstermelők és egyéni vállalkozók tagdíj-megállapítására kerül majd sor.

A NAK tavaly – a tagság adminisztratív terheinek csökkentése érdekében – átalakította a kamarai tagdíjbevallási és -fizetési szabályokat. A köztestület megszüntette a – számos tagja által korábban kifogásolt, bonyolult rendszerű – tagdíj önbevallást, és a tagok számára megállapítja a fizetendő tagdíjat, a rendelkezésre álló hivatalos adatok alapján. Hasonlóan működik ez, mint a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) által évente elkészített SZJA-bevallás, tehát a kamarai tagnak csak akkor kell foglalkoznia a bevallással, ha nem ért egyet vele, vagy jogosult további tagdíjkedvezményre, amit igénybe szeretne venni. Szintén az adminisztráció csökkentését szolgálja, hogy a tagok a könyvelőjüket/könyvvizsgálójukat is meghatalmazhatják, ők is elvégezhetik a tagdíj elfogadását, korrekcióját. (A könyvelők/könyvvizsgálók részletes információkat itt érhetnek el: https://www.nak.hu/kv.)

A NAK által a gazdálkodó szervezetek részére megállapított tagdíjat, elkészített tagdíjbevallást a tagok 2021. május 1-jétől megtekinthetik a www.nak.hu weboldal e-Iroda felületére belépve. A gazdálkodó szervezeteknek az idei tagdíjat ez év június 15-ig kell befizetni. A magánszemélyek – őstermelők és egyéni vállalkozók – tagdíj-megállapítására az év második felében, várhatóan ősszel kerül majd sor. A nem árbevétel alapú tagdíjat fizető kamarai tagoknak (pl. első éves tagdíjat fizetők, kizárólag mezőgazdasági termelőszervezeti minőségben tag gazdálkodó szervezetek) december 31-ig kell eleget tenniük tagdíjfizetési kötelezettségüknek.

A NAK a tavalyi évtől lehetővé tette a bankkártyás tagdíjfizetést, emellett az online fizetési mód is rendelkezésre áll; mindezekkel a személyes kontaktusok száma is csökken. Lehetőség van részletfizetés kérésére is, továbbá az induló vállalkozásokat segíti a NAK azzal, hogy azok nem csak az első, hanem az első két évben fix tagdíjat fizetnek.

Tavaly a tagdíjalap-kedvezmények igazolási módját is egyszerűsítette a kamara: 50 millió forint árbevételig a könyvelő is igazolhatja azt, csak e fellett van szükség könyvvizsgálóra. Termelői szervezetre/csoportra vonatkozó kedvezmény igazolása esetében ez az összeghatár 300 millió forint.

A NAK kéri tagjait, hogy naprakész információkért kövessék nyomon a köztestület portálját (www.nak.hu), kérdés esetén pedig forduljanak bizalommal falugazdászaikhoz, illetve a NAK ügyfélszolgálatához (ugyfelszolgalat@nak.hu; +36 80 900 365) – olvasható az ismertetésben.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!