A kukorica drágulása növelte a gazdák árbevételét

Agro Napló
A mezőgazdaság külkeres­kedelme szem­­pontjából rendkívül jól sikerült tavalyi év kezdetéhez képest is jobban teljesítettek az idén januárban a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek a nemzetközi piacokon – írta a Világgazdaság szerdai számában.

A kivitel az egy évvel korábbiról 13,8 százalékkal 738,9 millió euróra nőtt, a behozatal pedig 17,9 százalékkal 486,7 millió euróra – derül ki az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) jelentéséből. Az így keletkezett 252,2 millió eurós aktívum 6,6 százalékkal, 15,6 millió euróval haladta meg az egy évvel korábbit.

Az elmúlt évben a 2016-os kiemelkedő gabonatermés húzta az exportot, ekkor az egy évvel korábbinál 30 százalékkal több termény került külföldre. A gabona dominanciája megmaradt januárban is: az exportárbevétel ötödrészét adta a gabonaexport, hasonlóan az egy évvel korábbihoz. Az élelmezésre alkalmas húsfélék és az állati takarmányok az exportérték 10-10 százalékát adták.

Az árbevételi oldalon a legfontosabb árucsoportok az italok, az olajos magvak, valamint a különböző ehető készítmények voltak. Az importban a korábbiakhoz hasonlóan a legnagyobb értékű árucsoportok a húsfélék, az állati takarmányok, az ehető készítmények és a tejtermékek voltak januárban is. Részesedésük 7-9 százalékos. A gabona 142,1 millió eurós exportárbevétele 11 százalékkal volt több a 2017. januárinál, exportvolumene viszont 13,8 százalékkal elmaradt tőle.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!