A következő egy évben 142 milliárd forint az exportkapacitások bővítésére

Agro Napló
Mintegy 142 milliárd forint devizaforrás áll a kis-, közepes- és nagyvállalatok rendelkezésére exportkapacitásaik bővítésére a következő egy évben, az EXIM kereskedelmi bankokkal kötött keretmegállapodásainak köszönhetően. A keret a hitelintézetek igénye alapján bővíthető.

A szerdán aláírt együttműködési megállapodás szerint a programban részt vevő hitelintézetek megújítják az EXIM-mel kötött két éven túli futamidejű, kedvezményes kamatozású refinanszírozási szerződéseiket. A megállapodást Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) államtitkára, Urbán Zoltán, az Eximbank (EXIM) vezérigazgatója és a programhoz csatlakozott 15 hitelintézet képviselője írta alá.

Szabó László az aláírás előtt kiemelte: a megállapodás hatékonyan szolgálja a kormány külgazdaság-politikájának stratégiai céljait, köztük azt, hogy Európában Magyarországon legyen a legmagasabb az export aránya a GDP-hez mérten. Fontos, hogy a kis- és közepes vállalatok (kkv) aránya növekedjen az exportban, ezért ösztönözni kell a külpiaci megjelenésüket. Hozzátette, bízik abban, hogy a keretmegállapodások elősegítik az exportáló kkv-k számának és arányának növekedését.

Urbán Zoltán, az EXIM vezérigazgatója elmondta, a hitelintézeti együttműködések kiemelt jelentőségűek számukra, jelenleg a kedvezményes EXIM-források mintegy 74 százaléka így jut el a hazai vállalkozásokhoz. Az Eximbank az első fél évben közel 20 százalékos növekedést ért el, június végéig 139 milliárd forint új hitelt folyósított a bank, az év végéig tervezett új kihelyezés 327 milliárd forint. Az év végére 774 milliárd forintos állománnyal számolnak.

A refinanszírozási állomány a tervek szerint idén átlépi az 500 milliárd forintot, amiből 400 milliárdot tesz ki az év végéig a két éven túli export előfinanszírozó termék, amely kedvező és hatékony finanszírozási forma a kkv-k számára.

A kereskedelmi banki partnereken keresztül, euróban és dollárban igénybe vehető exportcélú előfinanszírozási program előnye többek között, hogy áru- és szolgáltatásexport, feldolgozott mezőgazdasági termékek, valamint az exportőrök mellett azok beszállítói is finanszírozhatóak. Az egyszerűsített dokumentációs igényű és gyosított ejárásrendű, két éven túli, fix kamatozású, CIRR (Commercial Interest Reference Rate) alapú konstrukcióban a finanszírozást a jelenlegi kondíciók mellett euróban 0,84 és 4,1 százalék közötti éves kamattal lehet igénybe venni.

A programhoz a következő hitelintézetek csatlakoztak: a Budapest Bank, CIB Bank, Commerzbank, Erste Bank, FHB Bank, Gránit Bank, KDB Bank Európa, K&H Bank, MKB Bank, NHB Bank, Oberbank AG magyarországi fióktelepe, OTP Bank, Raiffeisen Bank, Takarékbank, UniCredit Bank Hungary.

Forrás: MTI

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!