A gabonát is veszélyezteti a fitoplazma

Agro Napló
A szőlőt, a kajszibarackot, sőt már a kukoricát és a napraforgót is veszélyezteti a fitoplazma – írta a Magyar Hírlap. Az egyetlen hatékony módszer a megelőző védelem rovarirtó szerekkel, s erre állami támogatás kérhető.

A szőlő aranyszínű sárgaságát okozó fitoplazma Szlovéniából került Magyarországra. Tarcali Gábor, a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara (NMNK) elnöke a Magyar Hírlapnak elmondta: a Dunántúlon, Zalában, Lenti mellett bukkant fel a kártevő 2013 nyarán, majd Badacsonyban, később Fejér, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Somogy megyében is megjelent, az idén már Baranyában is, de a Dunát még nem lépte át. Hozzáfűzte: óriási veszélyt jelent a fitoplazma a szőlőre, ezért rendkívül fontos a megelőzés, mégpedig rovarirtó szerekkel. Az egészséges szaporítóanyag is elengedhetetlen. Ha már megfertőződött az ültetvény, akkor fel kell számolni, és a területet karanténszerűen le kell zárni. A megsemmisítés miatt kártalanítás jár.

A szőlő aranyszínű sárgaságát okozó fitoplazma miatt elszáradnak a levelek, elpusztul a növény. A fitoplazmának szüksége van terjesztő vektorra, hordozó károsítóra, amelyben képes a sokszorozódásra, illetve amely átviszi a fertőzést. Ilyen a szőlő aranyszínű sárgasága fitoplazma esetében az amerikai szőlőkabóca. Tarcali jelezte: a gazdák ettől az évtől állami segítséget is kérhetnek az amerikai szőlőkabóca ellen, amely az egész országban megtalálható. Lokálisan jelen van a szőlőt támadó fitoplazma, ám terjedő gócok nincsenek.

A fitoplazma egyik kórokozója csonthéjas gyümölcsösöket is megfertőzött az elmúlt években, van olyan ültetvény Borsod megyében, ahol a kajszibaracktermés hetven százalékát pusztította el, de károkat okoz Bács-Kiskun és Pest megyében is. A gyümölcsösöket sújtó kár összességében meghaladhatja a százmillió forintot.

Már a kukoricát és a napraforgót is támadja a fitoplazma. Például a stolbur fitoplazma a felelős a kukorica lilulásáért, illetve vörösödéséért is, s ez ellen sincs hatékony szer, ha a növény már megfertőződött.

Forrás: nak.hu/Magyar Hírlap

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!