A fiatalok voltak a középpontban az idei Agrárexpón

Agro Napló
A 25. Pápai Expo és Agrárpiknik pénteken nyílt meg a kisalföldi városban, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szervezésében. A rendezvény fő célja az volt, hogy a fiatalokat az agrárágazat felé terelje.
Fotó: Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE)

E cél jegyében tartottak fórumot agrár-felsőoktatási vezetők, köztük Dr. Szabó István, a MATE oktatási és nemzetközi rektorhelyettese részvételével. Az esemény megnyitóján Dr. Nagy István agrárminiszter leszögezte, elengedhetetlen az ágazat emberi erőforrásainak gyarapítása.

Győrffy Balázs, a rendező Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke elmondta, hogy tavaly óta agrárpiknik néven tartják meg a rendezvényt – színes programokkal, koncertekkel –, azzal a céllal, hogy a fiatalok is magukénak érezzék ezt a területet. A két nap kerekasztal- és panelbeszélgetéseinek középpontjában a továbbtanulás és a pályaorientáció állt – értesült a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem közleményéből az Agro Napló.

Fotó: Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE)

Dr. Szabó István a „Sikeresen a mezőgazdaságban” című fórum résztvevőit arról tájékoztatta, hogy a MATE az egyedüli felsőoktatási intézmény hazánkban, amely nevében is megjeleníti agrár-irányultságát. Emlékeztett rá, hogy az új egyetem – megalakulását követően – elsőként az agrárszakképzési centrumokkal kötött együttműködési megállapodást a tárcavezető jelenlétében, aki a MATE-t fenntartó alapítvány kuratóriumi tagja is. Egyértelmű tehát az intézmény elkötelezettsége a szakember-utánpótlás bővítése iránt Magyarország stratégiai ágazatában.

A MATE oktatási és nemzetközi rektorhelyettese azt is megemlítette, hogy az egyetem öt campusán több mint száz országból tanulnak hallgatók, így az intézmény jelentős szerepet vállal a felsőoktatás nemzetköziesítésében is.

Fotó: Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE)

A szombaton záródó rendezvényen koncertek, főzőverseny és vadászkutyabemutató is várta az érdeklődőket.

(Forrás: MATE)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!