100 milliárd forintos nagyságrenddel járul hozzá a horgászat a magyar GDP-hez

Agro Napló
A horgászat, mint rekreációs tevékenység, a járulékos szolgáltatások igénybe vételével együtt összességében 100 milliárd forintos nagyságrenddel járul hozzá a hazai GDP összegéhez – mondta az agrárminiszter február elején a Fegyver, Horgászat, Vadászat (FeHoVa) Nemzetközi Kiállításon a VI. Nemzeti Horgász Sportgála és támogatói banketten a Hungexpo budapesti vásárközpontban.

Dr.Nagy István hozzátette: mindez pedig azt jelenti, hogy a természetes vizek halait kifogó, majd azt egyszerűen értékesítő kereskedelmi célú halászatnál lényegesen nagyobb erőt képviselnek a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) tagjai. A miniszter idézte Herman Ottót, aki azt írta 1887-ben, hogy a magyar halász majdnem kivétel nélkül az, amit a „jóravaló magyar ember”  alatt értünk: nyugodt lelkű, becsületes, jobbadán hallgatag, munkában serény és kitartó. Jó ember.

Az agrártárca vezetője emlékeztetett: 2016. január 1-jétől vált lehetővé, hogy a vízterületek halgazdálkodási jogát kijelölés útján lehessen haszonbérbe adni a MOHOSZ-nak. Ez azt jelenti, hogy az összes, mintegy 162 ezer hektár vízterületből 120 ezer hektár került a MOHOSZ-hoz.

Mára már kijelenthető – a tények ezt támasztják alá -, hogy a halgazdálkodási ágazatban bekövetkezett változtatások az eddigi tapasztalatok és visszajelzések alapján sikeresek. Pár esztendő leforgása alatt a nyilvántartott horgászlétszám több mint 100 ezer fővel, mintegy 500 ezer főre emelkedett. Így a MOHOSZ tartósan Magyarország legnagyobb hálózatos felépítésű civil szervezetévé vált.

A MOHOSZ azonban nemcsak hazánk legnagyobb civil szervezete, hanem az Agrárminisztérium stratégiai partnere is. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag közösen alakítja a szaktárcával a természetes vízi halgazdálkodást keretbe foglaló jogszabályokat. Ez az együttműködés garancia minden horgász és horgászszervezet számára, hogy a jogszabályok kialakításának folyamatában már a kezdetektől érdemben megjelenik minden igényük, elvárásuk. E munka keretében valósult meg számos bürokráciacsökkentést eredményező egyszerűsítés, vagy például az is, hogy 2019-től az állami horgászvizsga díjmentessé vált. 

Arra is felhívta a figyelmet Nagy István, hogy a magyar kormány a múlt év eleji döntése és a jogszabályok alapján a horgászszervezeteket képviselő MOHOSZ-szal kötött közfeladat-ellátási szerződés értelmében, a horgászat állami bevételének legfontosabb elemét, az állami horgászjegy és a fogási napló díját a MOHOSZ kezeli. A jövőben ezzel a forrással a szervezet számos előre mutató, a horgászok  a horgászszervezetek érdekeit és általában a hazai horgászturizmus megerősítését szolgáló fejlesztést hajthat végre.

A minisztérium azonban már a jövővel is foglalkozik. Azaz kiemelt figyelmet fordít például a vízi környezet megfelelő hasznosítására és védelmére. Továbbá támogatja azokat kutatási-fejlesztéseket, amelyek az akvakultúra és halgazdálkodás előtt álló újabb kihívásokra összpontosítanak. Ezzel is hozzájárul a magyar halgazdálkodási ágazat még intenzívebb fejlődéséhez. A hazai egészséges halalapanyagokra támaszkodó halfogyasztás növelése is csak a kutatás és a termelés összefogásával valósítható meg.

„A MOHOSZ - az azt alkotó szervezetek együttműködésén alapuló - erős közösség, amely bír a párbeszéd erejével, legyen mozgatója a kutatás és a termelés összefogásának. Csak így érhetjük el, hogy a magyar emberek mind nagyobb mennyiségben fogyasszanak hazai, egészséges halat” – mondta Dr. Nagy István.

Dr. Szűcs Lajos, a MOHOSZ elnöke arról beszélt ugyanezen a rendezvényen, hogy a szövetségben sokan kételkedtek, amikor bejelentésre került, hogy a MOHOSZ közfeladat ellátási lehetőséget kaphat, és csak kevesen hitték el, hogy az állami horgászjegy-bevétel a MOHOSZ-nál maradhat. Ez a döntés azonban megszületett. Hozzáfűzte: jelenleg több mint 1100 horgászszervezet tagja a MOHOSZ-nak, és a szövetség által kezelt vízterületek száma pedig meghaladja a 600-at, a halőrök száma is ezer feletti. Jelezte: nemcsak az Agrárminisztériummal kötött stratégiai megállapodást a MOHOSZ, hanem azzal a kormánybiztossággal is, amely a 2021-es vadászati világkiállítás rendezéséért felelős. Így a MOHOSZ is tevőleges résztvevője lehet az eseménynek. Közölte: tavaly mintegy 490 ezer regisztrált horgász volt Magyarországon, a magyar horgászkártyára pedig eddig mintegy 325 ezren regisztráltak, 160 ezren pedig már meg is kapták horgászkártyájukat.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!