Versenyelőnyt jelent a jó CSR (x)

Agro Napló
A változó piaci körülményekhez is igazodva megreformálja társadalmi felelősség vállalási (CSR) stratégiáját a Hungrana Kft. Az Európa legnagyobb kukoricafeldolgozó üzemét működtető vállalat a jövőben a támogatandó célok kijelölésében előtérbe helyezi a dolgozói ötleteket.

Az Európai Unióban 2017 októberétől megszűnnek a cukorkvóták, ennek nyomán jelentősen megváltozik az üzleti környezet a cukoriparban, amelyre az ágazat cégeinek időben fel kell készülnie. Az alapanyag előállításban a hazai gazdák, a késztermékgyártásban pedig a szakképzett dolgozóink a kulcsszereplői az iparágnak – emlékeztet Kelemen Kálmán, az izocukor- és etanolgyártás meghatározó cégének számító Hungrana Kft. ügyvezető igazgatója.

Cél a közösen elért eredmények megtartása, növelése, ezért a társaság arra törekszik, hogy ezekből a velük kapcsolatban állók is minél többet érezhessenek. A fejér megyei top 3 vállalat egyikének számító Hungrana eddig is fontosnak tartotta a környezetének a támogatását, legyen szó egészségügyről, sportról, kultúráról, természeti értékekről, a közösségi tevékenységeket segítő infrastrukturális beruházásokról. Az elmúlt években sportlétesítmények, valamint a szomszédos település, Perkáta műemléképülete újulhattak meg a cég jóvoltából.

A vállalat az idei évben indította el új társadalmi felelősségvállalási programját, amelyet most úgy alakítanak át, hogy az eddigi felülről kezdeményezett projektek elé helyezik a dolgozói ötleteket. Tömegsportrendezvényeket és olyan kulturális eseményeket is támogatnak, amelyeken az alkalmazottak és családtagjaik, illetve közvetlen lakóközösségük vesz részt. „A társadalmi felelősségünk célját olyan átfogó értékteremtésben látjuk, amely egyaránt szolgálja Társaságunk környezetét, a működésének különböző érintettjeit és a társadalom egészének javát. A társadalmi felelősségvállalás a vállalati kultúra szerves részét képezi és a Hungrana Kft. irányítása, valamint a működése során hozott döntésekben állandó és kiemelt szerepet játszik” – mondta a cég vezetője

„A CSR részeként a Hungrana arra is törekszik, hogy munkaadóként is megőrizze eddigi jó hírnevét. A vállalat hatékonyan és nyereségesen működik, amit azzal lehetett elérni, hogy nagyon komoly tudásbázis van az itt dolgozók fejében. Ezt a cég eddig is és a jövőben is igyekszik megfelelő módon díjazni” – mondja az ügyvezető igazgató. A bérszínvonal a hasonló méretű nagyvállalatok bérszintjének a felső negyedébe tartozik, ezen felül a cég országos összehasonlításban is nagyon komoly cafeteria csomagot ad a dolgozóknak. Már készülnek a cafeteria-szabályok változására is, ami feladja a leckét a cégeknek, hogy az eddigi juttatások nettó értékét hogyan tudják megtartani az új körülmények között is.

A Hungrana Kft-nél a ma ott dolgozók mellett, a korábbi, már nyugdíjas munkatársak megbecsülése, segítése is fontos CSR tevékenység, amelyet a vállalat az általa létrehozott Nyugdíjkiegészítő Alapítvány keretein belül, nyugdíjas találkozók, kulturális programok szervezésével, formájában is kifejez.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!