Hirdetések:

Vetés korai kukoricákkal

|  

Az előző cikkben már szó esett a korán vethető (már 5°C-os talajhőmérséklettől) korai kukoricákról. A következő hónapokban egy cikksorozat keretében adunk hírt az aktualitásokról, az adott morfológiai állapotokról, tevékenységekről, és eredményekről ezzel a koncepcióval kapcsolatban.

 

 

Március elején több, mint 120 000 hektárt sújt belvíz, ami az összes szántóterület közel 0,4%-a. Ez sok helyen megakadályozhatja, megnehezítheti a korai, márciusi vetést. A Dow AgroSciences „korai koncepciójában” kínált hibridek alkalmasak a megkésett vetésekre is. Ezeket a hibrideket Magyarországon teszteltük, és szelektáltuk (1. ábra).

 

 

 

Vizsgáltuk őket korai vetésidejű kísérletekben, megkésett vetésidővel, valamint másodvetésű növényként is. Megkésett, május végi vetések esetében koraiságuk révén a kukorica fő betakarítási idejében alacsony szemnedvesség tartalom mellett, kielégítő terméshozamra képesek.


Ebben az évben a már piacon lévő, és elérhető hibrideken kívül több tucat teljesen új korai, szuper korai fajtát fogunk tesztelni a saját kísérleti hálózatunkban. Vizsgáljuk ezeknek a kukoricáknak a termőképességét, koraiságát (2. ábra), agronómiai tulajdonságait, korai vetési körülmények között, illetve többféle technológiai kísérletet is tervezünk, mint a kukoricabogár kísérletek, vetésforgó és gyomirtó szeres kísérletek.

 

 

 


A korai kísérleti hálózat kialakítása megtörtént, a vetőmagok importja ezekhez a kísérletekhez elkezdődött. A kutatóállomásokon végzett teszteléseken kívül 2010-ben is beállítunk korai, üzemi kísérleteket a piacon elérhető hibridjeinkkel.


–Z.Zs.–

BEJELENTKEZÉS
jelszó emlékeztető
Hirdetések: