A problémafelvetés oka: a kalászosokban előforduló egyszikű gyomnövények jelentősége megnőtt hazánkban. Magyarországon a rendszerváltást követően a kárpótlással, privatizációval megtörtént a földterületek tulajdonviszonyi átrendeződése. A nagyüzemi szántóföldi táblák felaprózódásával gyökeresen megváltozott a növénytermesztés és a növényvédelem struktúrája.

A hüvelyes növények termése nagy ingadozást mutat hazánkban, az elmúlt 15 évben például a szója és a borsó termésingadozása meghaladta a 200%-ot. Ennek egyik oka nagy ökológiai érzékenységükben keresendő, erőteljesen reagálnak a környezeti hatásokra.

Mi gazdák – télen is járva a határt – szemléljük az őszi vetések állapotát, bennünk van a félsz, vajon a hóolvadás után látunk-e majd vírusos árpát, hogy telel a búza, lesz-e benne vadkár?

Termesztett növényeink megfelelő tápanyagellátása a mezőgazdasági termelés eredményességének egyik meghatározó tényezője. Mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy hosszú távon is fenntartható, hatékony gazdálkodást csak a növények igényeihez alkalmazkodó, okszerű tápanyag-utánpótlással folytathatunk. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a növényfajnak, a fejlődési fázisnak, valamint a termőhelyi és klimatikus adottságoknak megfelelően pótoljuk a szükséges tápelemeket.

A fás szárú energiaültetvények létesítésének alapvetően két környezeti és gazdasági feltétele van. A környezeti kívánalom az, hogy a termőhely hosszútávon alkalmatlan (kevésbé alkalmas) legyen hagyományos növények gazdaságos termesztésére. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy azokon a területeken, amelyeken a takarmány- vagy élelmiszer célú növénytermesztéshez szükséges feltételek nem állnak rendelkezésre, ugyanakkor megfelelnek valamely fás vagy lágy szárú energianövény termesztéséhez, az alternatív hasznosítás valamely módja is szóba jöhet. A gazdasági feltétel az, hogy a termesztés körzetében legyen olyan felhasználó (fűtőmű, erőmű), amely a megtermelt biomasszát hosszútávon és biztonsággal átveszi a termelőktől.