A Maisadour Semences a francia mezőgazdaság és feldolgozóipar meghatározó résztvevője. Cégünk 1949 óta állít elő a szántóföldi növénytermesztés számára kiváló minőségű vetőmagokat.
Stabil, megbízható hibridek minden körülmények között
A mögöttünk álló szezont értékelve elmondható, hogy egyáltalán nem átlagos évjáratunk volt, hanem nagyon is speciális, mely alig hasonlítható az elmúlt néhány évhez. A „száraz évjárat” jellemzés igaz ugyan, de nem úgy, mint ahogyan azt az elhíresült 2007-es évjáratról mondtuk. Idén nagyon száraz volt az április és a május, mely a vetési időszakra, a kelésre, a gyomirtásra és a korai fejlődésre volt kedvezőtlen hatással.
A hazai műtrágyapiac meghatározó szereplőjeként a Bige Holding csoporthoz tartozó társaságok (Nitrogénművek Zrt., Bige Holding Kft., Bige Holding Genezis Kft., Nádudvari Agrokémiai Kft. és a Péti Nitrokomplex Kft.) elsődleges feladatuknak a magyar mezőgazdaság teljes körű műtrágyaellátását tekintik.
NK Kansas – FAO 300
A betakarítási eredmények feldolgozása után a Pioneer hibridek idei kísérleti eredményeiből szeretnénk közre adni egy összefoglalót. Az eredmények alapján pedig fókuszba állítjuk azokat az új és már jól ismert hibrideket, melyeket termőképességük és termésbiztonságuk folytán kiemelten ajánlunk az Önök figyelmébe.
NK Lucius - FAO 330
A Linzer Agro Trade Hungary Kft. idén is végzett szántóföldi kísérleteket a hazai agráregyetemekkel, valamint magángazdaságokkal együttműködésben, annak érdekében, hogy tápanyag-ellátási kérdésekben munkatársaink a lehető legjobb szaktanáccsal tudjanak szolgálni a partnereink részére.
Az elmúlt években a növényvédôszer hatóanyagok egész sora került kivonásra, ami környezet és egészségvédelem terén esetenként elôrelépés, ugyanakkor tény hogy ezek a hatóanyag ill. termék kivonások, betiltások nagyon megnehezítik a növénytermesztést.
A finn Valtra traktorokat üzembiztosnak és hosszú használati idejűnek tartja, ezért is használja azokat mindennapi munkájában Kiss M. Vencel kapuvári családi gazdaságában.
A gazdálkodó Valtra gépparkja nemrégiben egy Valtra T 202-es Versu nagy teljesítményű modellel gyarapodott.
Sokszor, sok helyen elhangzott már, hogy a jelenlegi alacsony gabona-felvásárlási árak miatt megkérdőjelezhető a szántóföldi növénytermesztés nyereségessége.
A hazai kereskedelem megindulásával immár egyre több magyar gazdálkodó munkáját segíti McHale körbálázó, bálacsomagoló gép vagy bálamozgató adapter
A hannoveri Agritechnika kiállítás egyik legérdekesebb rakodógép újdonsága a Weidemann T 4512. A kompakt teleszkópos rakodógép olyan egyedi összmegoldást kínál, amellyel a felhasználói elvárások széles palettája teljesíthető:
A Tendre Takarmányipari Kft. elindulása óta eltelt években a partnerek száma folyamatosan emelkedik. Az eltelt évek talán már alkalmasak rá, hogy megnézzük honnan indultunk és hová jutottunk el. Erre a vizsgálódásra partnereink közül olyan szarvasmarha tartó gazdaságokat szeretnénk bemutatni, akik az elmúlt időszakban együtt dolgoztak velünk, sőt lehet mondani, hogy a takarmánygyártás és -vásárlás relációjánál elmélyültebb, partneri viszonyt alakítottunk ki.
A tehenek tejtermelésének alakulásában számos tényező játszik fontos szerepet, de két olyan tényezőről kiemelten szólnunk kell, amelyek talán a legnagyobb problémakört alkotják és ezáltal a tehenek tejtermelésére is rendkívüli módon kihatnak. Ez a két tényező a tőgyegészségügy és a lábvégek állapota. A Biomin hivatása a tőgy és a lábvégek ápolása a takarmányozás által!
A jövő évi Alltech FEI Lovas Világjátékok névadó szponzorának elnök-vezérigazgatója, dr. Pearse Lyons rövid európai körútja során beszélt a sajtó képviselőinek az izgalmas rendezvény jellemzőin túl a brand építésről és a krízisről is. A fáradhatatlan ír biokémikus huszonkilenc esztendeje indította vállalkozását mindössze tízezer dollárral – „azt kell eladni, amire igény van” jelszóval.